A cikksorozat hetedik részeként Keresztes Lajos olimpiai bajnok birkózó megdöbbentő életútját és sportpályafutását mutatjuk be, aki egy legendás szóbeszéd szerint majdnem megkapta az 1930-as Tarzan-filmek címszerepét.
Keresztes Lajos a ma Romániában – Hargita megyében – található Alsósófalván látta meg a napvilágot a XIX. század utolsó esztendejében, pontosabban 1900. április 30-án. Az édesapját nagyon korán, mindössze hatéves korában veszítette el, így őt és a nyolc testvérét az édesanyja egyedül nevelte fel.
Mivel gyermekkorában nagyon soványnak számított, a birkózást orvosi tanácsra kezdte el Marosvásárhely városában. E településen tanulta ki a mészáros- és a hentesszakmát is, majd tizenhét éves korában a magyar fővárosba, Budapestre költözött, bízva abban, hogy ott egy jobb élet vár rá.
Budapesten kezdetben csak az egyik barátját kísérte el birkózni, illetve az ő összecsapásait tekintette meg, majd eldöntötte, hogy ő is „megméretteti magát a szőnyegen”. Húszéves korában figyeltek fel rá, amikor az egykori Budapest-bajnok, Maróti József szeme megakadt az ifjú tehetség ügyességén és erején, majd a fiú gondolkodása is megtetszett az egykori olimpikonnak, aki polgári foglalkozását tekintve szintén hentes- és mészárossegéd volt.
A fiatal birkózót hamar „kezelésbe vették”, s háromhetes kemény munkával és edzésekkel lefogyasztották pehelysúlyra, ahol az MTK egyik próbaversenyén az az évi bécsi világbajnokságon második helyezettével, Pongrácz Józseffel küzdött meg, akit legyőzni ugyan nem tudott, de „kivívott” egy döntetlent, ami kezdőként figyelemre méltó teljesítménynek számított.
Keresztes Lajos (Fotó:Wikipédia)
1919-től 1921-ig a Húsos Sport Club (HSC) birkózója volt. Ez idő alatt is már őstehetségnek számított, s rájött, hogy hozzá leginkább a könnyűsúly passzol. Hogy beleerősödjön a választott súlycsoportjába, Finnországba, Helsinkibe utazott, hogy Skandináviában mérkőzzön meg a legkeményebb birkózókkal. A finn város mellett élt Svédországban, később pedig Németországban is, majd 1924-ben hazatért szülőföldjére és a Magyar AC birkózója lett.
Keresztes mindvégig a kötöttfogású birkózás könnyűsúly súlycsoportjában versenyzett. Az 1924-es párizsi olimpiára kezdetben nem is akarták nevezni a gyengébb formája, illetve a betegsége miatt, ám mivel kisebb botrány volt kialakulóban, így végül mégis helyett kapott a küldöttségben, és a birkózócsapat tagjai közül ő szerepelt a legeredményesebben. A súlycsoport győztese a finn Oskari Friman lett, Keresztes pedig ezüstérmet szerzett, amivel ő maga nem volt elégedett, s megfogadta, hogy legközelebb nem fordulhat elő, hogy másodikként tér haza.
Egy németországi kitérő után, 1926-ban ismét visszaköltözött Magyarországra. A németek nagyon szerették volna, hogy Keresztes a továbbiakban az ő „színeikben” versenyezzen tovább, ám ő mégis a hazáját választotta, s hamarosan megnyerte az Európa-bajnokságot.
Az első székely olimpiai bajnok sportoló Budapesten tengette tovább az életét, viszont hiába volt eredményes a birkózásban, az üzleti döntései és az elindított vállalkozásai nem sikerültek túl jól. Több körülmény is negatívan érintette őt, később pedig a hentesüzletét és két másik boltját is elárverezték. Mindezen borúlátó események a sportolást tekintve nem zökkentették ki őt, és továbbra is ellenállhatatlanul birkózott tovább s javában készült az 1928-as amszterdami olimpiára.
A holland fővárosban lezajlott olimpián nagyon nehéz mérkőzései voltak Keresztesnek, ám húsz év után – Weisz Richárd 1908. évi nyári olimpiai játékokon szerzett aranyérme után – ismét aranyérmet ünnepelhet a magyar birkózás, így ő nyerte el a magyar birkózósport második olimpiai bajnoki címét.
Az 1928-as nyári olimpia plakátja (Fotó: Wikipédia)
Az olimpiai arany után rögtön megkeresték az Egyesült Államokból, és New York városába hívták őt edzőnek, ám Keresztes visszautasította az anyagilag is előnyösnek számító felkérést, és visszatért Magyarországra. Egy olyan szóbeszéd is elterjedt akkortájt, hogy nem csupán edzőnek keresték meg őt Amerikából, hanem az ereje és az izmai miatt őt szemelték ki a Tarzan-filmek főszerepére, ám az edzőség mellett ezt az ajánlatot sem fogadta el, mivel őt továbbra is csak a birkózás érdekelte. A szerepet később a szintén a mai Románia területén – Szabadfalván – született bánsági sváb származású amerikai olimpiai bajnokúszó, Johnny Weismüller kapta meg.
1924-től 1928-ig szerepelt a magyar válogatottban, bár még bízott abban, hogy ott lehet a következő, 1932-es nyári olimpiai játékokon, ám ez a lehetőség már nem adatott meg számára. Polgári foglalkozását tekintve továbbra is hentesként tevékenykedett, majd 1946-tól kezdve edző lett és a Vasas csapatánál tevékenykedett, ahol igyekezett minél több gyermeket „rábírni” a birkózásra. Legismertebb tanítványa a tragikusan fiatalon – mindössze harminc esztendősen – elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kozma István volt. (Kevés sportolónak adatott meg, hogy nem csupán olimpiai bajnok lett, hanem aranyérmest is nevelt.)
A magyar birkózósport második olimpiai bajnoka, Keresztes Lajos 1978-ban, hetvennyolc esztendősen hunyt el. 2015-ben szülőfalujában, Alsósófalván emlékművet avattak a tiszteletére.
Fotó: pixabay
