Tavaly volt 40 éve, hogy 1983. augusztus 18-án a városligeti szánkózó dombon – amelynek azóta hivatalosan is Királydomb a neve – bemutatták az István a király című rockoperát. A Szörényi Levente-Bródy János szerzőpáros műve elsöprő sikert aratott, és népszerűsége azóta is töretlen. Bár az eseményeket nem történelmi hűséggel adja vissza, kultúrtörténeti értéke mellett néhány találó idézet is növeli időtállóságát. A címként feltüntetett megállapítás minden korra jellemző.
Minden időben vannak emberek, akik csak a vihar után bújnak elő, hogy a levert diót összeszedegessék. Nézze el nekem a kedves olvasó, ha mostanában, és még egy kis ideig a választásokkal foglalkozom, hiszen minden egyes helyzet, amelyben döntést kell hoznunk, meghatározza közösségünk jövőjét is. Nem minősítem sem a pártokat, sem a jelölteket, csak az egyes jelenségekre hívom fel a figyelmet. Mi, akik legalább a negyedik ikszen vagyunk túl, sok mindent láttunk a közélet színpadán, és ha legalább közepes műveltséggel rendelkezünk, nem tudnak megtéveszteni a plakáttengerek barber shop-fejei, sem a nagy szavak. Tudjuk, ki hol volt, és mikor.
A felvidéki magyarságnak volt elég alkalma harcolni a jogaiért és a megmaradásért. Volt egy nagygyűlés Komáromban 1994-ben, amin részt vettek 18-20 éves fiatalok is. Ma a szavazatunkat kérők közül igen kevesen voltak jelen (még egyszer: az 50 körüli, és afeletti korosztályról beszélek). Amikor betiltották a kétnyelvű bizonyítványokat, és leváltották a magyar iskolaigazgatókat, volt egy élőlánc 1998-ban Bátorkeszi és Búcs között, és számos helyen tiltakozó gyűlések. Kevés arcra emlékszem…
Akkor kellett volna bátornak lenni, és az első helyet követelni. Először a barikádon, azután a vacsoraasztalnál. Ma általában azok az emberek nincsenek a közéletben, mert kiszorították őket az osztásnál tolongók, akik elhitették az emberek egy részével, hogy nekik azért járnak a jól jövedelmező helyek, mert „új arcok”.
Van olyan is, aki a civil életben semmit nem ért el, hát politikusnak jó lesz. A fiatalok sem bújhatnak ki a felelősség alól, mert nekik is van lehetőségük dolgozni a közösségért. Például akinek az anyagi helyzete megengedi, parlamenti, megyei vagy helyi önkormányzati képviselői tiszteletdíját, vagy annak legalább egy részét felajánlhatná (felajánlhatta volna) egy szórványban a létéért küzdő magyar iskolának. És megtehette volna (megtehetné) például polgármesterként is.
Ez is a harc egyik formája, és nem kevesebb, mint a tüntetések. Tehát legyünk résen, és ne a reklámok befolyásoljanak a döntésünkben, hanem az emlékezőtehetségünk, a tettek és a józan eszünk. Azokra adjuk a szavazatunkat, akik a harcokban is tolongtak…
Fotó: pixabay
