Lassan már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a balonyi nótaest. A Covid-időszak elmúltával idén, 2023. február 4-én rendeztük meg a balonyi egyházközösség tagjaival, valamint a balonyi önkormányzattal közösen az idei nótaestet „A harangszó hazavár” címmel, amelyen 13 nótaénekes (Vass Virág, Vass Doroti, Vass László, Kovács Ildikó, Both József, Bartalos Attila, Nagy Attila, Gaál Árpád, Vörös Rudika, Ladacsi Mónika, Horváth Boglárka, Fekete Erzsébet, Vörös Károly) Greznár Zoltán zenekarának kíséretében adtak elő nóta, népzenei énekeket, valamint operett részleteket.
A balonyi faluház február 4-én megtelt közönséggel, akiket két közös cél vezérelt: a nóta szeretete és egy másik, magasztos cél: adakozás a balonyi Sarlós Boldogasszony-templom renoválására. A nóta, a zene szeretete Balony községében hosszú múltra tekint vissza. A balonyiak igazi magyar emberek, akik képesek ezer bajba jutni, ezerszer szomorkodni, ezerszer vigadni és búslakodva énekelni. Csupán a zene, egy dallam, egy nóta kell hozzá. Hisz lehet bármilyen helyzet, adjon a Jóisten jót vagy rosszat, a magyar nóta mindig ott lesz velünk, magyar emberekkel. Elkísér minket a bölcsőnktől a koporsónkig. A magyar nóta zeneileg törekszik a harmóniára. A harmónia jelentése összhang, egyetértés. A mai világban talán pontosan az egyetértés az, ami hiányzik. Zajló háborúk, veszekedések, irigység, közöny lett úrrá. Egy olyan korban vagyunk és élünk, ahol hiányzik a harmónia, ahol hiányzik a magyar nóta. Ezért volt ünnep február 4-e a balonyi faluházban. Szerény körülmények között is, de felcsendült a nóta.


Arisztotelész szerint „a zene formálja lelkünket”. Mi formálhatja egy magyar ember lelkét jobban, mint a magyar zenei dallamvilág és vele együtt a magyar nóta. Ezen az estén mindenki lelkét megmozgatta ez a magyar zene. A szervezőknek és a segítőknek hála, és persze köszönet az előadóknak is, hogy ízelítőt adtak a Jóisten adta tehetségükből és „felcsendülhetett a nóta”.
A balonyi templom építése 1835-ben kezdődött a győri székesegyház püspökének köszönhetően. Az idő vasfoga azonban nyomot hagyott a templom épületén, ezért a szervezők remélik, a 190. születésnapját már egy új köntösben fogja megünnepelni, hogy továbbra is méltó háza legyen a Jóistennek, mert a harangszó mindenkit hazavár! A jótékonysági nótaest teljes bevétele ezt a célt szolgálja. Több mint 3800 euró adomány gyűlt össze. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vett a nótaesten és elősegítette a rendezvényt!
JUDr. Tovaryš Krisztián, Balony község polgármestere