Mára már kezd elfeledett ténnyé válni, hogy mi magyarok a múltban mennyi tehetséges embert adtunk a nagyvilágnak. Sokan közülük a tudományban, a művészetben vagy a sportban találták meg a számításaikat, de voltak olyanok is, akik egyenesen a filmvilág fővárosában váltak ismertté, az amerikai mozi kiválóságaivá, sőt kevesen tudják, de a mi nemzettársaink találták ki a modern filmforgalmazást és részben nekik is köszönhető, hogy megalakult Hollywood, ezáltal maga a nagybetűs mozi is.
A cikksorozat második részeként a mások mellett felvidéki gyökerekkel is rendelkező Tony Curtismozgalmas és kicsapongó életét mutatjuk be.


Tony Curtist a legtöbb olvasónak nem kell bemutatni, hiszen a magyar származású színész olyan nagysikerű és máig kultikus filmekben és televíziós sorozatokban játszott, mint például a Van, aki forrón szereti vagy a Minden lében két kanál, mely alkotások Kárpát-medence-szerte a magyar nyelvterületeken is óriási népszerűségnek örvendtek, s a televíziók még a mai napig is sugározzák ezeket a remekműveket.
A színészlegenda Schwartz Bernát néven született 1925. június 3-án New Yorkban, pontosabban Bronxban. A szabóként tevékenykedő édesapja, Schwartz Emanuel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Mátészalkáról származott, míg édesanyja Klein Ilona a mai Kelet-Szlovákia területén fekvő Nagymihály városában (későbbi elmondása szerint Válykón) látta meg a napvilágot. A szülők, akik mindketten zsidó származásúak voltak, az I. világháborút követő zűrzavarban vándoroltak ki az Egyesült Államokba, s nagyon sokáig nem is tanultak meg angolul, az otthoni környezetben pedig kizárólag magyar nyelven kommunikáltak. A színész erről egy 1994-ben megjelent önéletrajzában így számolt be: „Első szavaimat magyarul ejtettem ki. Angol vagy jiddis szót alig hallottam otthon; csak magyarul beszéltünk. Hat-hét éves koromig, amikor beírattak az elemibe, azt sem tudtam, hogy Amerikában vagyok. Úgy képzeltem, Mátészalka itt van valahol a környéken, abban pedig egészen biztos voltam, hogy az utca vége már Budapest. Szüleim számára a nyelvi korlátok jelentették a legnagyobb nehézséget.”
A serdülő Bernát fiatalemberként már jó fizikummal rendelkezett, ezért tizennyolc évesen, 1943-ban úgy döntött, hogy bevonul a haditengerészethez. A II. világháború után pedig színészként próbált szerencsét Kaliforniában. Az Universal Stúdió azonnal felfigyelt a tehetségére, így a sármos ifjoncot rögtön szerződtették. Ekkor, színészi karrierje kezdetén vette fel az Anthony, majd később Tony Curtis művésznevet. Az 1950-es évek közepére már a legígéretesebb filmsztárok között emlegették őt. Pályafutását főképp olyan kosztümös filmekben kezdte, mint az 1951-ben bemutatott A tolvaj hercege, vagy az egy évvel később mozikba került Ali Baba fia. A nagy áttörést az 1956-os Trapéz című film jelentette, amelyben Burt Lancaster és Gina Lollobrigida voltak a partnerei, a mozgóképben pedig egy fiatal cirkuszi artistát alakított.
Mivel mindaddig leginkább a férfias külsejére figyelt fel a közönség, a szakmai megbecsülést az 1958-ban bemutatott A megbilincseltek című film hozta el számára, mely alkotásban az egyik első színesbőrű filmsztárral, a nemrégiben elhunyt Sydney Poitier-vel alakítottak egy szökött fegyencpárost. Játékukért mindkettőjüket Oscar-díjra jelölték. Egy évvel később, a minden idők legjobb vígjátékának is megválasztott Van, aki forrón szereti című mozgóképben alakította az egyik bohém szaxonos főszereplőt, hölgypartnere pedig a kor legnagyobb szexszimbóluma, Marilyn Monroe volt.


Egyes pletykák szerint a forgatás alatt Marilyn Monroe állítólag gyermeket is várt a színésztől, ám terhessége vetéléssel végződött. Tony Curtis karrierje végéig hírhedt nőcsábászként volt ismert. A hollywoodi sajtó sokszor volt hangos a magán- és nőügyeitől, hiszen szinte minden évtizedben új feleséggel volt látható az újságok és a pletykalapok címoldalán. A magyar származású színész összesen hatszor nősült, és ugyanennyi gyermeket nemzett. Először 1951-ben házasodott össze Janet Leigh színésznővel, akinek leghíresebb alakítása Alfred Hitchcock 1960-ban bemutatott Psycho című filmjében volt (ő volt a mára már legendássá vált zuhanyzós jelenet áldozata). E házasságából született leánya, Jamie Lee Curtis is, aki szintén a filmiparban tevékenykedik, és napjainkban is aktív és elismert színésznőként tartják őt számon. A színészt az utolsó feleségétől, Jill Vandenberg-től több mint negyvenévnyi korkülönbség választotta el.
Tony Curtis később a nagyszerű humora miatt főképp komikus szerepekben tűnt fel, de többször bebizonyította, hogy a komolyabb hangvételű mozgóképekben is megállja a helyét. Mások mellett Stanley Kubrick Spartacus című filmjében egy rabszolgát alakított, de az 1968-ban bemutatott A bostoni fojtogatóban már sorozatgyilkosként tűnt fel. A televíziózás fénykorában pedig Roger Moore oldalán játszott a már említett Minden lében két kanál című brit sorozatban.
Magyar és zsidó származására a színész mindig is büszke volt, s többször is Magyarországra látogatott. Először 1985-ben járt az országban, s akkor édesapja szülővárosába, Mátészalkára is ellátogatott. Később egy alapítványt is létrehozott a Dohány utcai zsinagóga felújításának támogatására, majd Mátészalkán is támogatta a helyi zsinagóga restaurálását.
A filmezést később festészetre cserélte, és saját kezűleg készített alkotásai napjainkban is híres galériákban láthatók. A színész 2010. szeptember 29-én, nyolcvanöt éves korában hunyt el a nevadai otthonában. Koporsójába többek között egy utazótáska is helyet kapott, amelybe édesapja szabószerszámai mellett egy Dohány utcai zsinagógából származó emléktárgy is bekerült.
Bartalos Nikolas írása