Frappáns ötlettel állt elő a Fiat az autóeladásainak növelése érdekében

Hamarosan eljön az idő, hogy az embereknek egy ujjukat sem kell majd mozdítaniuk ahhoz, hogy új autót vásároljanak. Otthonuk kényelméből tehetik majd meg mindezt. Ezt interaktív digitális bemutatótermek segítségével tervezik megvalósítani, amelyeket részben a mesterséges intelligenciát használó, úttörő ChatGPT platform működtet. A fejlesztésben nem kisebb cégekkel dolgoztak együtt, mint a Microsoft és a Touchcast szoftvercég. A márka januárban mutatta be virtuális áruházát.

Fotó: Freepik

Mit is jelent a metaverse?

A metaverse kifejezés egy olyan szoftver által generált virtuális világot jelent, amely lehetővé teszi az interakciót a résztvevők között egy 3D-s játéktérben. Ez olyan, akár csak egy hagyományos videójáték, ahol a felhasználók az avatarjukon keresztül léphetnek interakcióba másokkal.

Az első autógyártók között a Kia és a már említett Fiat csatlakozott. A Fiat és a Kia új metaverse autókereskedéseket mutatott be, amelyek célja, hogy forradalmasítsák az emberek autóvásárlási szokásait. Kíváncsian várjuk, mennyire lesz felkapott. A virtuális áruház a Microsoft Teams alkalmazás része. Egyelőre sajnos csak Olaszországban érhető el. A vásárlók a virtuális valóság teljesen szabadon, mindenféle kellék vagy más speciális hardver szükségessége nélkül használhatják. A terv, hogy a felhasználók olyan élményben részesüljenek, mint ahogyan egy értékesítő egy valódi autókereskedésben közelítene egy potenciális ügyfélhez.

Fotó: Unsplash

Az ügyfelek a Fiat metaverse áruházban új autót vásárolhatnak, vagy interakcióba léphetnek egy valós személlyel vagy a „Fiat Genius” virtuális asszisztenssel, amit a mesterséges intelligencia működtet, és a ChatGPT platformnak köszönhetően valós időben képes válaszolni a modellekkel kapcsolatos kérdésekre.

Ennek az újfajta áruháznak minden bizonnyal megvannak az előnyei, de legtöbb előrejelzés arról árulkodik, hogy az érdeklődők továbbra is a jól megszokott autóvásárlási módszert részesítik majd előnyben. Jelen pillanatban legalábbis.

Fotó: Freepik, Unsplash

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Csökkent a feldolgozóipari teljesítmény Kínában

Teljesítményromlást mutatnak a legfrissebb kínai BMI adatok     Júniusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a feldolgozóipari teljesítmény Kínában, a szolgáltatóipar teljesítménye pedig január

Újabb CD-vel jelentkezett az Omega

    Újabb stúdióalbum, az eredetileg 1986-ban kiadott A Föld árnyékos oldalán jelent meg múlt héten CD-n, az Omega együttes életműsorozatában.     A lemez újramaszterelt változata

Nemzetközi filmfesztivál Csehországban

Karlovy Varyban pénteken kezdődött az 57. nemzetközi filmfesztivál Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: „Pénteken kezdődött az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjában tizenegy