Kevés olyan film van, amit az első pár rész után nem kaszálnak el, ilyen például a Star Wars is, amely mostanra a popkultúra megkerülhetetlen klasszikusává vált és amelynek sikertörténete hatalmas múltra tekint vissza. Ezekben az években igazi reneszánszát éli a Star Wars, ugyanis a következő öt évben három filmre is beülhetünk majd, a sorozatokról nem is beszélve.
Harrison Ford / Han Solo
Ez az összeállítás elképzelhetetlen lenne a jó öreg Harrison Ford nélkül, aki a 70-es/80-as években még vagány fiatalemberként alakította a roppant cinikus, már-már szélhámos Han Solót.
A színész a szakmai pályafutását George Lucasnak köszönheti, aki eleinte csak apró szerepeket adott neki, azonban elsősorban nem ezért, hanem bútorkészítés miatt alkalmazta Fordot. Végül Lucas szövegfelolvasásra kérte fel, és hogy legyen a Csillagok háborúja szereplőválogatásaira jelentkező színészek partnere. A castingokon nem más mint Steven Spielberg figyelt fel arra, hogy mennyire illik Fordra Han Solo szerepe, így meggyőzte Lucast, hogy adja neki a karaktert, ami végül a világhírnév felé repítette a színészt.
Ford mostanra nagyon komoly szakmai múlttal rendelkezik, négy évtizedet átölelő karrierje során Han Solo szerepe mellett még bombasikert hozott neki a kalandvágyó régészprofesszor, Indiana Jones karaktere is, de persze, nem mehetünk el az első Szárnyas fejvadászban, valamint A szökevényben vagy Az elnök különgépe című filmben nyújtott alakítása mellett sem.
Az eltelt negyven év alatt a kasszasikerekkel szép kis summát sikerült félretennie, így neki már biztosan nem kell attól tartania, hogy kedvenc időtöltését, a repülést ne tudná finanszírozni. Bár az elmúlt években a Covid nem segített a filmgyártásnak, Ford mégis leforgatta az 5. Indiana Jones részt, mely alatt meg is sérült, az alkotást pedig a nagyközönség 2023-ban láthatja a mozikban. Karrierjében napjainkban fordulóponthoz érkezett, ugyanis elkezdett az Appletv + -ra forgatni egy sorozatot, melyben ő a főszereplő. A színész eddig is szerepelt már sorozatokban, azonban ez lesz az első sorozatos főszerepe.


Natalie Portman / Padmé Amidala
Szépen bővelkedik a Star Wars univerzum hölgy karakterekben, ilyen volt Padmé is, akit a csinos Natalie Portman alakított.
A világhírnevet Portman nem az előzménytrilógiának köszönheti, és az igazán nívós elismeréseinek hátterében is inkább egyéb alakításai állnak. A méltán tehetséges színésznő Csehov: A sirály című darabjában való szereplése miatt Golden Globe-díjban részesült, míg az Oscart a Fekete hattyú című filmben nyújtott alakítása hozta meg számára.
Ezt követően sok hollywoodi hírességhez hasonlóan ő is a szuperhősös filmek felé evezett és szerepet kapott az első két Thor filmben. Az elmúlt években rövidfilmben, Dior: Miss Dior és televíziós sorozatokban szerepelt, de hamarosan ismét Jane Foster bőrében láthatjuk a Thor: Szerelem és mennydörgés című moziban, a karjainak méretét pedig lassan Chris Hemsworth is megirigyelheti. Hiába na, valahogy meg kell emelni azt a pörölyt…


Hayden Christensen / Anakin Skywalker
Nem maradhat ki Anakin Skywalker idősebb megtestesítője sem, aki nem más, mint a sármos Hayden Christensen. Állítólag 1500 jelentkező közül választotta ki őt George Lucas a szerepre, miután megbizonyosodott arról, hogy Natalie Portmannel jó párost alkotnak majd a vásznon, és jelen van benne a sötét oldal is. Christensen végül olyan színészek elől halászta el a szerepet, mint például Paul Walker vagy Leonardo DiCaprio. A sithek bosszúja végén ő öltötte fel Vader jelmezét, a jellegzetes ruhán viszont egy kicsit alakítani kellett a termetileg kisebb színész miatt. Emellett megszólalni sem a színész szólal meg, hanem továbbra is az a James Earl Jones hallható a filmben, aki az eredeti trilógia során is a Nagyúr hangját kölcsönözte.
A rajongók körében nagyon megosztó volt az alakítása, de a negatív kritikák ellenére a digitálisan felújított Jedi visszatérben már Christensen látható Anakin Skywalker szellemeként. A rajongók sárdobálása miatt a színész több Arany Málna díjban részesült, ami érzésünk szerint erős túlzás, főleg a Sith-ek bosszúja után, amiben a színész tényleg odatette magát.
A két star wars film között forgatta le „A hazugsággyáros” című filmet és a Sithek bosszúja után olyan filmekben vállalt szerepet, mint például az Éberség, a Szűzlányok ajándéka, illetve a Hipervándor. Ezt követően felhagyott a filmezéssel egy időre, hogy felmérhesse, visszatérése után ki tud-e lépni Anakin Skywalker skatulyájából. A színész 2014-ben tért vissza, amikor két filmje is megjelent: A becsület lovagjai és az Amerikai balhé, ezek után pedig a „Pizzarománcban” is láthattuk.
A Skywalker korában újra Anakin hangját adta pár másodperc erejéig, most pedig Obi-Wan Kenobiban láthatjuk régi szerepében. Úgy tűnik a színész nem tud, vagy éppen nem is akar elszakadni a karakterétől, ugyanis jelenleg az Ahsoka c. sorozatot forgatja, melyben szintén Anakint és Vadert játsza majd.


Forrás: THEGG Youtube csatorna