Amerika háborúi

Az Egyesült Államok megalakulása óta háborúban áll valakivel. A koloniális időkben szabadságáért vívott – igazságosnak mondható küzdelmet a britekkel. Aztán kevésbé igazságos hadjáratokat vezetett az indiánok (politikailag korrekt módon az amerikai őslakosok) ellen. (Bár ennek a megnevezésnek sem látom sok értelmét, hiszen ők nem sem úgy tekintenek magukra, mint bennszülöttek masszájára. Büszkék rá, hogy sziúk, apacsok, vagy navahók – különböző törzsek gyermekei, karakteres és egyedi népek leszármazottai)

Aztán harcoltak egy kicsit egymás között, majd beszálltak két világháborúba és megnyerték azokat az európai szövetségeseknek. Azóta csendőrködnek felettünk, minden elnök egy-egy újabb konfliktus kirobbanásáért felelős. Korea, Vietnám, Irak, Jugoszlávia, Afganisztán. Azokat, melyeket meg kellett volna nyerniük a kommunizmus ellen, elvesztették. A többi lehet, hogy hasznára volt az USA-nak, de a világba csak káoszt és még nagyobb szenvedést hoztak, mint amelyek megszüntetését tűzték ki célul. Manapság nincs hitelt érdemlő politikus, vagy elemző, aki tagadná, hogy a szomszédunkban zajló háború valójában nem Ukrajna és Oroszország, hanem a két nagyhatalom között zajlik.

De Észak-Amerika harcol saját lakossága ellen is. Az új-marxizmus, a másság kultusz, és megveszekedett feminizmus nevében egymásnak uszítják feketét a fehérrel, nőt a férfival, keresztényt a más vallásúakkal, gyermeket a szüleivel. Az USA-ban szinte már nyíltan ördögi eszméket tesznek magukévá – az önmagukat egyébként katolikusként azonosító – kormányzó párt funkcionáriusai, az elnökig bezáróan. Csak így történhet, hogy a helyi sátánista „egyház” abortuszklinikát nyit – miközben egy New Yorki bírósági épület homlokzatára aranyszínű, nőnemű démoni figurát állítottak. Pakisztáni származású alkotója a 2020-ban elhunyt Ruth Bader Ginsburgnak, a legfelsőbb bíróság tagjának tiszteletére készítette, aki a terhesség művi megszakításának egyik élharcosa volt.  

Végül az Egyesült Államok légiereje felvette a harcot az azonosíthatatlan légi járművek ellen is. Több, autó méretű, nyolcszögletű objektumot lőttek le – egyet Kanada felett, egyet pedig Alaszka légterében. Mivel korábban egy kínai kém-ballont is megsemmisítettek, feltételezhető, hogy ezek is az élre törő ázsiai nagyhatalom készítményei voltak. De a légierő vezetői, semmiféle lehetőséget nem zárnak ki…

Lehet, hogy jobban járna a világ, ha az USA inkább az „idegenek” ellen csatázna, semmint háborúkat uszítana itt a Földön?

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Nemzetközi filmfesztivál Csehországban

Karlovy Varyban pénteken kezdődött az 57. nemzetközi filmfesztivál Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: „Pénteken kezdődött az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjában tizenegy