Az FC Barcelona Éder Militao öngóljával 1–0-ra győzött a Real Madrid vendégeként a labdarúgó Király-kupa elődöntőjének első felvonásán.


A Barca és a Real Madrid a Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a harmadik el Clásicót játszotta ebben az idényben. A bajnokságban ősszel a Real nyert 3–1-re hazai pályán, míg a spanyol Szuperkupában, Szaúd-Arábiában a Barca győzött 3–1-re. Ez a találkozó viszont más előfeltételekkel indult. A Barcának nagy szükség volt a győzelemre, miután nyomás alatt érkezett a spanyol fővárosba, miután kiesett az Európa Ligából a Manchester United ellen, majd kikapott az Almeria otthonában, és ezzel megszakította hétmeccses győzelmi sorozatát a LaLigában. A legutóbbi két tétmeccsét elveszítő Barcelona sérülés miatt kénytelen volt nélkülözni Pedrit, Dembelét és Lewandowskit. Így nem is csoda, hogy első húsz percben a Barcelonának momentuma sem volt, a labda is alig volt náluk, miközben a Real többször is célba vehette a kaput, sőt Karim Benzema egy lesgólig is eljutott.
A Barcának viszont egyetlen helyzet is elégnek bizonyult a gólhoz: Eduardo Camavinga labdavesztése után Franck Kessié lőtt, és bár Thibaut Courtois védeni tudott volna, a kapus a visszafutó Éder Militaóra ütötte a labdát, amely így pattant végül a kapuba, Nacho hiába próbált menteni, nem sikerült időben lereagálnia a szituációt. A Real Madrid az öngól után már nem tudta akkora nyomás alá helyezni a Barcát, mint a gól előtt. A hazaiaknak a gól után egyetlen valós egyenlítési lehetőségük volt az első félidőben, de Daniel Carvajal ziccerben, senkitől sem zavartatva öt méterről az égbe bikázott.
A második félidőt ismét a Real kezdte határozottabban, több labdabirtoklással, ám helyzetekben nem mutatkozott meg a fölény. Ezért Carlo Ancelotti még azt is megpróbálta, hogy a védő Nacho helyére behozta a támadó Rodrygót, azonban ez a csere sem hozta meg a várt eredményt. A katalán gárda visszafogott játékkal is 1–0-ra győzni tudott, azaz előnyből várhatják a kupaelődöntő áprilisi visszavágóját.