Nemzeközi nőnapot ünneplünk

„Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. (…) Köszönet a nőknek, köszönet.” (Márai Sándor)

A nemzetközi nőnapot 1911. március 19-én ünnepelték először. Ez a nap munkásmozgalmi eredetű: negyvenezer munkásnő kezdett el tüntetni New York-ban, 1857-ben a béregyenlőség és munkaidő csökkenéséért. A nők egyenjogúságáért és szabad munkavállalásáért kapcsolatos nap volt ez, és 1913 óta ünneplik március 8-án, amit már az ENSZ is világnapként tart számon.

Fotók: pixabay.com

Az 1900-as évek végétől felvonulásokat szerveznek a nők, hogy igenis fontos szerepük van a társadalomban, valamint kiszolgáltatottságukra és védtelenségükre hívják fel a figyelmet. Hiába szavazhatnak, még mindig kevesebbnek tartják őket, mint a férfiakat. 1963-ban született egy törvény a nemek egyforma fizetéséről, de hiába, mert a férfiak még most is sokkal többet keresnek női társaiknál. A felvonulásokon hangot adnak a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás és a prostitúció által elszenvedett nőknek, mert ezek a dolgot nincsenek kellőképpen büntetve.

De nem csak ezen a napon kell ünnepelni a nőket, hanem minden nap! Minden nap jár nekik a tisztelet és elismerés! Tehát ha máskor nem is, legalább ezen napon legyenek értékelve, akár csak egy szál virággal!

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Nemzetközi filmfesztivál Csehországban

Karlovy Varyban pénteken kezdődött az 57. nemzetközi filmfesztivál Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: „Pénteken kezdődött az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjában tizenegy