Mészáros Péter írása
Mindazok számára, akik nyomom követik a világ, politikai, gazdasági, katonai eseményeit, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő neve feltétlenül ismerősen cseng. Hasonlóképpen Benkő Tibor vezérezredesé, Magyarország korábbi hadügyminiszteréé. Március második napján, Bős polgárainak abban a szerencsében volt részük, hogy e két neves szakértő a városba látogatott. A két és fél órás beszélgetés házigazdája Fenes Iván polgármester volt, vezetője Juhos Ferenc, Nádszeg korábbi első embere.
A téma sajnos nyilvánvaló volt: természetesen a szomszédunkban folyó fegyveres konfliktus, Oroszország és Ukrajna között. Bevezetőjében, Juhos Ferenc megjegyezte: fegyverek sohasem teremtenek békét – ellentétben az imával! Első kérdéséből, és az arra adott válaszokból kiderült, hogy mindkét vendég rendkívül aktív és nagyon sűrű programjuk van – úgy napi, mint heti és havi szinten is. Előadásokat tartanak, oktatnak, és szinte mindig úton vannak.


Az első órában, a két szakértő és Juhos Ferenc beszélgettek. A háborúval kapcsolatban, sajnos nagyon korán borúlátó következtetésekre jutottak. Kifejezésre jutott, hogy a jelen helyzetben egyik fél részéről sincs hajlandóság a tárgyalásra. Minél tovább tart a makacs háborús uszítás, annál nagyobb az esélye, hogy a világ egy nukleáris háború szélére sodródik. Tény, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni – a konfliktus abszolút vesztese Ukrajna és végső soron Európa, melynek gazdasága rászorul az orosz nyersanyagokra. Idővel egyre magasabbra nőnek az energia árak, ezzel együtt a munkanélküliség és bekövetkezik az anyagi összeomlás. Arról nem is szólva, hogy nagyon sok millió ukrán hagyta már el hazáját, melynek következtében újabb migráns-válság várható. Az összecsapás valójában az USA és a Putyin által vezetett diktatórikus Orosz hadigépezet között zajlik, melynek végső haszonélvezői az Egyesült Államok és Kína lesznek.
A háború kimenetele rendkívül homályos, vége nem látható. A fegyveres konfliktusban résztvevő felek mindegyike az arcátlan félrevezetésben érdekelt, a vezetés mindkét oldalon kíméletlenül elnyomja belső ellenzékét, Zelenszkij elnök pedig minden lehetőséget megragad arra, hogy a háborút a NATO ügyévé tegye.
Benkő miniszter úr természetesen a hivatásos katona perspektívájából kommentálta a dolgokat. Elmondta: Magyarország már a válság kitörése előtt is minden lehetőségre készen állt.
A beszélgetés második részében a két szakértő a közönség tagjainak kérdéseire válaszolt. Valóban tanulságos, tartalmas estében volt részünk – annak ellenére, hogy nem biztos, hogy nyugodt szívvel tértünk aznap nyugovóra… Talán valóban itt az ideje az imának?

