Nincs a magyar történelemnek még egy olyan közismert és közkedvelt szereplője, akiről annyi nóta, népdal szólna, mint Kossuth Lajosról. Energikus fellépése, gyújtó szónoklatai, hosszú, emigrációban töltött élete a nemzeti legendakör élére emelték.
A monoki köznemesi sarj jogot tanult, volt közalkalmazott, majd gyorsan a pozsonyi diétán találta magát. Először tudósítóként, majd a távollevők követeként. (Ugyanis a magyar urak nem mindegyikének volt kedve heteket tölteni az ország dolgaival, míg otthon folyt az aratás, szüret, vagy éppen szarvasbőgés ideje volt). Kossuth Lajos itt csöppent bele a politikába, ami szenvedélyévé vált. Megjárta a császár börtöneit is, 3 évet töltött fogságban. Az 1848-as események gyorsan magasba emelték, 1849. április 14-én a Habsburg-Lotharingiai -ház trónfosztása után pedig kormányzó elnökké választották. A bukás napjaiban Görgey Artúr tábornokra ruházta át a hatalmat, ami később élethosszig tartó ellenségeskedés okozója lett. A világosi fegyverletétel napjaiban menekülnie kellett, először Törökországban telepedett le több más üldözöttel együtt. Ahogy változott a politikai helyzet- a krími háború, az olasz államiság létrejötte, az osztrákok Königratz mellett elszenvedett súlyos veresége- mindig új reményt látott, hogy hazájának kivívja a szabadságot. Járt Angiában és az Amerikai Egyesült Államokban is (szobra ma is ott látható a Fehér Házban), ahol igazi szabadsághősnek kijáró tisztelettel fogadták, de lényeges segítséget nem kapott. Az 1867-es kiegyezést határozottan ellenezte, híres Cassandra-levelében megjósolta az Osztrák- Magyar Monarchia bukását. Élete vége felé megfosztották magyar állampolgárságától, erre városok és falvak százai választották díszpolgárnak. 1894. március 20-án hunyt el Torinóban, 91 évesen.
(kép: wikipédia)
