Imádkozzunk az elűzött magyar lelkekért!

Koszorúzással egybekötött főhajtással, a történelem vérlázító tényeinek felidézésével emlékeztek az egybegyűltek Komáromban, a Meghurcoltak emlékművénél a beneši dekrétumok miatt kitelepített, elüldözött magyarok tömegére.

Mivel a régiót kiemelten érintették a kitelepítések, deportálások, így a megemlékezéseknek, előadásoknak gazdag hagyománya van mindkét Komárom városában, függetlenül attól, az államhatár melyik oldalán helyezkedik el. Talán ennek is betudható a szervezők serege: a Kecskés László Társaság, az Endresz Csoport, a Felvidéki Értékőrzők, a Lehár Ferenc Polgári Társulás, a Szlovákiai Civil Becsületrend, a Magyar Hatodosok Kulturális Egyesület és a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesülete. Együttesen emlékeztek meg az 1945. április 5-i Kassai Kormányprogram tételeiről, Eduard Beneš 143 dekrétumáról, melyből 13 közvetlenül, 20 közvetetten érintette a csehszlovákiai magyarságot és németséget. Szívfájdalommal hallgatta a közönség a 33. dekrétum vonatkozó döntéseit Oláh Kálmán, Pro Urbe-díjas tanár beszédében, mely beszámolt jogfosztottságról, az állampolgárság megvonásáról, a magyar nyelvhasználat betiltásáról, magyarság bankbetétjeinek befagyasztásáról, földek elkobzásáról, a magyar kultúra és egyetemek ellehetetlenítéséről, a felvidéki magyarság háborús bűnössé való kikiáltásáról.

Az ünnepi megemlékezésen beszédet mondott Klemen Terézia, a Kitaszítottak című könyv társszerzője, mely kötet a felvidéki magyarság megpróbáltatásairól szól, külön hangsúlyt fektetve a kitelepítések, deportálások miatti hontalanság éveire. A délután fényét Gál László színművész közreműködése is emelte, záróakkordként az egybegyűltek megkoszorúzták a Meghurcoltak emlékművét.

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Egy nő ne a férfi, hanem maga miatt legyen nő!

Természetes, hogy szeretünk tetszeni a kiszemeltünknek, szeretünk nőiesen, kihívóan, lehengerlően vagy szűziesen öltözködni. Esetleg úgy érezhetjük magunkat, hogy attól vagyunk igazán nők, hogy egy férfi

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.