Pokoli lárma tört ki a katolikus közéletben, mely a világi médiumokban is visszhangot ver. Ennek oka maga a pokol – illetve létének valósága, vagy hiánya.
Az elmúlt hetekben látott nyilvánosságot a neves újságíró, Eugenio Scalfari, Ferenc pápával készített interjújának összefoglalója. A március 28-án közzétett írás alapján, az egyházfő arra utalt, hogy nem hisz a pokol létezésében – legalábbis nem olyan értelemben, mint ahogy azt a hagyományos katolikus világkép ábrázolja.
Sajnos, mi laikusok ismét zavarban vagyunk. Nehezen hihető, hogy Ferenc, Szent Péter trónjának örököse, valóban az Egyház tanításának ellentétes tanokat hirdessen, (hiszen ez eretnekség!) A Vatikán rögtön sietett leszögezni, hogy erről szó sincs: a pápa egyébként ateista barátja, Scalfari, ismert arról, hogy gyakorta felvételek nélkül, emlékezetből igyekszik rekonstruálni interjúalanyai mondanivalóját. Felmerül azonban a kérdés: miért kockáztat a Vatikán? Miért járul hozzá az Egyház, hogy olyan személy kommunikálja a pápa üzeneteit, aki erre már korábban is megbízhatatlannak bizonyult?
A pápai hivatalok utaltak Ferenc egy korábbi megnyilvánulására, melyben azt fejtegette, hogy a lázadó angyal, Istennel szemben való elutasító döntésével a pokol állapotára jutott. Nem a Teremtő küldte oda, hanem maga választotta azzal, hogy kizárta önmagát Isten közelségéből. Ez a pokol – elsősorban állapot, nem pedig hely.
Nos, ezen is rágódhatunk egy sort…
Tény, hogy a jezsuita teológia hajlamos a pokollal kapcsolatban újító ötletekkel előállni. Karl Rahner, vagy éppen Hans Urs von Balthasar azok a gondolkodók, akiknek meggyőződése, hogy bár a kárhozat helye valós, az azonban Isten megbocsátó kegyelméből üres! A pokol az emberi akarat, a Gondviselővel ellentétes döntésének teremtménye. Ez azonban eltér mindattól, amit az Egyház csaknem két évezreden keresztül hirdet. Különösen nehéz az „üres pokol” elméletét elfogadni, például a fatimai jelenés tükrében, melyben a pokol nagyon is sűrűn benépesített, emberi szenvedéssel teli hely, melynek tüzébe a lelkek falevelekként hullnak. A szegény Lázár és a gazdag ember példabeszédében, maga Jézus is úgy vázolja fel a kárhozat túlvilágát, mint a szörnyű büntetések helyét, a külső sötétség, a sírás és fogcsikorgatás honát, ahonnan nincs visszatérés és ahol nincs enyhülés.
Sajnos meg kell jegyeznünk azt a tényt is, hogy Ferenc pápa pontifikátusának kezdete óta számos olyan megjegyzést és kijelentést tett, melyet később a Vatikánnak hosszasan magyaráznia kellett…
Végül hagyjuk el az Egyház ügyeit, és vessünk egy pillantást egy másik világvallásra. A legnagyobb videó megosztó oldalakon felbukkant egy felvétel, melyen a Dalai Láma egy indiai kisfiúval találkozik. A kisfiú megöleli, mire a tibeti buddhizmus szellemi vezetője szájon csókolja. Később kinyújtja a nyelvét, és arra kéri a gyermeket, hogy… mindenkinek a gondolatára bízom! Természetesen a széleskörű felháborodást követően, Dalai Láma kísérete sűrű mentegetőzésbe és bocsánatkérésbe kezdett, mondván: a vallási vezető csupán játékosan tréfálkozott, nem gondolta komolyan!
Szóval akkor, nemcsak a katolikus papok…?
Fotó: unsplash.com
