Április 18-a a műemlékek világnapja, ennek tiszteletére a nemrégiben kívül-belül megújult Szent Vendelnek szentelt római katolikus templomot mutatjuk be, mely Keszegfalva belterületén, az 573-as számú főút mellett áll.
Keszegfalván az első templom 1756-ban épült, a Vág folyó partján állt. A főoltár képe a Szentháromságot és Szent Vendelt ábrázolta. Ezt a templomot a folyó vizének gyakori emelkedése miatt le kellett bontani, helyette a mostani helyén építettek újat, melyet 1825-ben szenteltek fel. Ez sem lett azonban a végleges Isten háza Keszegfalván, ugyanis 1867-ben szerencsétlenség történt: az épület struktúrája, illetve annak több gerendája a kórus felett leszakadt, összetörve az orgonát is. Három évig nem volt temploma a falunak, míg 1870. július 16-ra elkészült az a templom, mely ma is áll és látható, Misklosovich Alajos kerületi esperes, gútai plébános szentelte fel. A főoltárkép Szent Vendelt ábrázolja, akit palást takar és szandált visel. Az oldalán egy tarisznya és csutora lóg, az övén pedig rózsafüzér látható. A kezei a mellén össze vannak kulcsolva, amelyekben pásztorbotját tartja. Körülötte tehenek és bárányok láthatóak.


A templom többször is átesett különböző felújításokon. Idén márciusban teljes körűen megújult, úgy kívül, mint belül, új festést kapott belülről, új lett a külső vakolat is. Galla József restaurátor keze nyomán az orgona is új pompájában díszeleg. Kicserélték a teljes villanyhálózatot, a megvilágítást, a hangszórókat és fűthető padsorokat helyeztek el, valamint a sekrestye is megújult. A templom immáron újra hívogatja a hívőket a felemelő együttlétekre, közös imádságokra.