A magára talált magyar honvédsereg 1849 tavaszán egyik győzelmét a másik után aratta, és következetesen igyekezett a császári csapatokat kisöpörni a Magyar Királyság területéről. A dicsőséges tavaszi hadjárat győztes csatái után, amelyeket Isaszegnél, Tápióbicskénél és Vácnál aratott, elindultak a stratégiai fontosságú erődítmény, Komárom felmentésére.
Ez természetesen az osztrák katonai parancsnokok előtt sem maradt titokban, és Ludwig von Wohlgemuth tábornok úgy határozott, hogy Nagysallónál állja el a magyar hadsereg útját. Egyes elemzők szerint okosabban tette volna, ha megpróbálja megakadályozni a honvédség átkelését a Garamon, de a mondás szerint csata után már mindenki hadvezér…Wohlgemuth tehát Nagysallónál várt, csak balszerencséjére olyan legendás katonákkal találta szembe magát, mint Damjanich János, Klapka György, Guyon Richárd, Pöltenberg Ernő. A harci cselekmények 1849. április 19-én már kora reggel elkezdődtek, ám ekkor még Klapka jobbnak látta különösebb ellenállás nélkül visszavonulni, és Damjanichtól kérni segítséget. Ez nem is váratott sokáig magára, és délelőtt 10 óra körül erős ágyútüzet nyitottak a császáriakra. A Kazinczy és a Wisocki hadosztályok puskáikat kilőve szuronyrohammal támadtak a faluból kitörni készülő ellenségre, és bár azok is keményen állták a sarat, minden ponton visszavetették őket, végül kiverték őket a településről. Azonban azok sem adták könnyen magukat, és több rohamot is intéztek a honvédség ellen, aminek következtében Nagysalló és környéke elkeseredett, véres összecsapások színterévé vált. Mielőtt azonban a magyar sereg végleg leszámolhatott volna az ellenséggel, az ágyúdörgést hallva a Csekénél állomásozó Herzinger tábornok bajtársai segítségére sietett, és az erősítést kapott osztrákoknak két magyar seregrészt is sikerült a falu közeléből kinyomniuk. A tartalékkal ott állomásozó Guyon Richárd azonban gyorsan átlátva a helyzetet, a visszavert csapatok élére állva újból támadásba lendült. Délután 3 óra tájban Wohlgemuth már belátta, hogy vissza kell vonulnia, de ez nem az ő napja volt, mert a még időben érkező Pöltenberg Ernő a VII. hadtest kötelékébe tartozó lovassággal rajtaütött, és alaposan megtépázta a menekülőfélben lévő császári sereget. A honvédsereg késő délután már győztesként állt a csatatéren, és a Nagysallónál kivívott diadal után tovább folytathatta útját Komárom felé.
