Mindhárom magyar Oscar-díjas rendezővel dolgozott már Bergendi Barnabás

Délután fél háromkor hívom. Budapesten, a napsütötte Duna parton veszi fel a mobilját, ahol Bátor nevű kutyáját sétáltatja. Galambok és hajók, meg a hullámok ott, az íróasztalom itt. Az első kettő című film e heti párizsi fesztiválsikere óta, ahol a legjobb európai független film lett, annyian keresik, hogy élőben nem tudtuk volna összehozni a beszélgetést Bergendi Barnabás színművésszel, a film férfi főszereplőjével. Maradt a telefon.

gsellyén születtél, ahol Kaszás Attila.

Ha bemutatkozom Magyarországon, először Vágsellyét említem, azután Galántát, ami közel van hozzá, és ahova gimnáziumba jártam. Kodály és a Galántai táncok ismerősek az anyaországi magyaroknak.

Játszottál Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabjában, ahogy Kaszás Attila is. A 4. esküdtet alakította, te az 5. esküdt voltál.

A Tizenkét dühös ember volt az első bemutatóm a Pécsi Nemzeti Színházban 2017-ben. Emlékszem, annyira izgultam, olyan új volt az a helyzet, hogy amikor próbára mentem, mindig befeszült a gégém. Azt pedig tanultuk az egyetemen, Kaposváron, hogy úgy beszélni színpadon nem lehet, mert nagyon fájdalmas. Annyira rögzítette ezt az érzetet a testem, hogy utána még jó egy évig, amint megérkeztem a Pécsi Nemzeti Színházba, azonnal befeszült a torkom. Olyan volt ez az előadás, mint később Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjának előadása, hogy végig a színpadon voltunk. Különösen fejlesztő kihívás volt. Méhes László rendezte az előadást. Harmadéves egyetemista voltam. A tanév végére valamennyi osztálytársam megfordult már itt-ott színházakban, kisebb-nagyobb szerepekben. Engem nem hívtak. Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor telefonált Méhes László.

von Kalb főkamarás Schiller Ármány és szerelem című drámájában, a Pécsi Nemzeti Színházban, 2020-ban. Rendezte: Méhes László

Kaszás Attila osztálytársa volt a Színház és Filmművészeti Főiskolán.

Ez sosem került szóba közöttünk. Pedig ezt én is tudom. Említhettem volna neki azt is, hogy abban a kórházban születtem, ahol Kaszás Attila. Nem láttam őt színpadon. Még nagyon kicsi voltam, akkor nyílt ki a színházi tudatom. A neve sokszor felmerült otthon is, de még nem értettem, mit jelent az, hogy valaki nagy színész, és innen származik.

Bánk bán. Petúr bánként Józsa Richárd és Tóth András Ernő társaságában. Pécsi Nemzeti Színház, 2020. Rendezte: Vilmos Noémi

Osztályfőnököd, Eperjes Károly, milyen útravalóban bocsájtott el Kaposvárról?

Óriási szenvedéllyel tanított bennünket. Megígérte a felvételin, hogy ha a Jóisten megadja neki, minden tudását átadja nekünk. Tartotta a szavát. Együtt játszottunk John Osborne Dühöngő ifjúság című darabjában. Kaszás Attilának is emlékezetes szerepe volt Jimmy, akit alakítottam, Eperjes Károly játszotta Alison apját, az ezredest. Kéri Kitty rendezte az előadást.

A Pécsi Nemzeti Színházban pedig a Pokoli puncs-pancs című mesejátékot vitte színre. Átkos Ákos pokoli végrehajtó szerepét osztotta rád.

Ahogy Eperjes Károly apánk helyett, apánk, úgy Kéri Kitty anyánk helyett, anyánk volt az egyetemen. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Nagy hálával és szeretettel gondolok rá. Annak idején nagyon örültünk ennek a mesejátéknak, mert Rázga Miklós, az akkori igazgató ránk, fiatalokra bízott egy teljes előadást. Öten játszottuk az osztálytársaimmal az évad meseelőadását. Felemelő érzés volt, hogy ekkora bizalmat kaptunk.

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek című darabja előadásában, a Pécsi Nemzeti Színházban, 2021-ben. Rendezte: Soós Péter

Rendeztél is. A padlás című félig mesét, félig musicalt, Kaposvárott.

Előtte Ivan Viripajev Részegek című színművét rendeztem az egyetemen, amivel sok helyre eljutottunk. Többek között Oroszországba, Budapestre, Tatabányára, ahol beválogatták a MOST Fesztre. Nagy büszkeség volt mindannyiunk számára, majdnem az egész osztály benne volt, nagyon szerettük. Az előadást az egyetem és a kaposvári Csiky Gergey Színház is támogatta, egy ösztöndíjprogram keretében. Kapcsolatba kerültem a színházzal, mint rendező. Később megláttam egy felhívást, amelyben 35 év alatti alkotók koncepcióit várták A frissen felújított színház első díszévadában tervezett A padlás előadás kapcsán. Szántó Eszter Rita jelmeztervezővel és Wilhelm Judit látványtervezővel közös pályázatunk nyert.

Miben volt más ez A padlás, mint az eddigi előadások?

Semmiben! Az volt a koncepciónk lényege, hogy felismertük, hogy ez a darab nem alkalmas sem a modernizálásra, sem az aktualizálásra, sem az önmegvalósításra. Egyetemes érvényű dolgokról, gyászról, szerelemről, barátságról szól. A nyolcvanas-kilencvenes éveket idéztük meg, ez adta a vagányságát. Látványban igyekeztünk lenyűgözni az embereket. Amikor az egyik leglátványosabbra tervezett dal, a Kell egy hely alatt láttam a gyermekek reakcióit, azt mondtam, sikerült.

Diákként darabot írt és rendezett A hullám című film alapján

Rendeztél már galántai diákként, a TSÍZIÓ Diákszínpadban is.

Hlavaty Márta volt a csoport vezetője, aki megengedte, hogy felvezetőt rendezzek A képzelt beteg című előadáshoz. A következő évben darabot írtam A hullám, Die Welle című 2008-as filmből, amely arról szól, hogyan épülnek be az autokratikus rendszerek a mindennapokba, az emberek lelkébe és viselkedésébe. A történet mindig aktuális. Hlavaty Márta megengedte, hogy megrendezzem, és ezzel az előadással indultunk az akkori Jókai Napokon.

A Bűn és bűnhődés című előadásban búcsúztál tavaly a Pécsi Nemzeti színháztól, majd szabadúszó lettél.

Zsótér Sándor rendezte. Nagyon vártam a közös munkát. Zsótér úgy lát beléd, mintha egy ablaküvegen keresztül nézne. Minden álmom volt, hogy hozzá kerüljek Kaposváron, hiszen párhuzamosan nyitottak osztályt Eperjessel 2014-ben. Később dolgoztunk együtt másfél hetet a szegedi Thealter Fesztivál keretében tartott workshopján. Az általa rendezett kőszínházi előadásra tavalyig kellett várnom. Ugráltam örömömben! Sűrű negyven percig voltam színen a háromórás előadásban, öt szerepet játszottam közben, Olykor tíz másodperc alatt kellett jelmezt cserélnem, és átérnem egyik járásból a másikba, a kulisszák mögött. Élveztem, hogy olyan gyorsan kellett különbséget mutatnom figura és figura között.

A másik álmod, gondolom, a filmezés volt.

Az Oscar-díjas Szabó István tartott egy kurzust az egyetemen, ahol Csehov-jeleneteket dolgoztunk fel filmre. M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című filmje, amelyben Ábelt játszottam, arra volt jó, hogy utána intenzíven elkezdtem szereplőválogatásokra járni. Úgy kerültem be az Oscar-díjas Nemes Jeles László második filmjébe, a Napszálltába, mint kiemelt statiszta. Utána jött 2019-ben a Foglyok, ami életem első komoly színészi teljesítményt követelő filmje volt. Az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezte. Nagy örömömre, eddig már dolgoztam mindhárom Oscar-díjas magyar filmrendezővel.

Jelenet a Foglyok című filmből

Könnyű volt bekerülni a múlt héten a mozikba került Az első kettő című filmbe?

Castingra jelentkeztem ott is. Rengeteg etapból és feladatból állt a válogatás, az online találkozóktól kezdve, a személyes próbákig, rajzolni, improvizálni kellett. Öt, hat kör volt.

Hol tudtad meg, hogy megkaptad a szerepet?

Tavalyelőtt nyáron Vágselyén, a kertünkben. Előtte olvastam a Szabad Színész platformon Szövényi-Lux Balázs rendező bejegyzését, hogy hála a csoportnak, megtalálta álmai szereplőit. Elszomorodtam, hogy mégsem én kaptam a szerepet, mert azt tudtam, hogy benne vagyok a TOP 3-ban. Azután felhívott, hogy enyém a szerep, és azonnal nekifeküdtünk a munkának. Megkaptam a karakterem életrajzát, a szerelmespár történetét. Ezeket nagy plakátokra írtam, és kiragasztottam a gyermekszobám falára. Jártam próbákra, Budapestre, online is próbáltunk, nyelvtanárral dolgoztunk.

Az első kettő című film forgatásán

E héten derült ki, hogy Az első kettő lett a legjobb európai független film egy francia filmfesztiválon, nemsokára pedig Amerikában versenyez.

Rengeteg filmes megkeresést kaptam az elmúlt napokban. Minden felpörgött. Most abban bízom, hogy tisztességes nézőszámmal zárjuk a mozis jelenlétünket, ahogy abban is, hogy a film felkerül valamelyik megosztó platformra, mert úgy jut majd el igazán sok emberhez. Bár a vászon más. Ajánlom, hogy nézzék meg a moziban. Igyekszem a film által kapott plusz lehetőségeket jól kihasználni. Azt viszont sajnálom, hogy ahogy nem tudtam elmenni Párizsba, Amerikában sem leszek majd ott, mert egy új filmet fogatok.

A születésnapján is dolgozni fog

Holnapután, április 22-én leszel 27 éves. Hogy ünnepelsz majd?

Jó néhány éve mindig dolgozom a születésnapjaimon. Nem szoktam bulit szervezni, de ha valaki megteszi, az nagyon jólesik. Úgy érzem, ott tartok, ahol tartanom kell. A 27 év már felnőttkor. Ennek megfelelően fel kellene nőni…

Kinek a telefonját várod majd a legjobban szombaton?

A szerelmemét.

Fotó: Ferencz Alpár, Hart Csaba, Palásti Gergő, Pesti András, archívum   

Névjegy.

Bergendi Barnabás 1996-ban született Vágsellyén. Előbb a helyi Pázmány Péter Alapiskolában tanult, majd a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett. 2014-2019 között a Kaposvári Egyetem színművész szakán tanult 2019-2022 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. 2022-től szabadúszó színész.      

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Egy nő ne a férfi, hanem maga miatt legyen nő!

Természetes, hogy szeretünk tetszeni a kiszemeltünknek, szeretünk nőiesen, kihívóan, lehengerlően vagy szűziesen öltözködni. Esetleg úgy érezhetjük magunkat, hogy attól vagyunk igazán nők, hogy egy férfi

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell