A weboldalunkon már több labdarúgót is bemutattunk a legendás magyar Aranycsapatból, az alábbi cikkben pedig a tizenegyes mezszámmal ellátott, „rongylábúnak” és „bolondnak” is becézett Czibor Zoltán kalandos életét, valamint labdarúgó pályafutását mutatjuk be, aki az emigrációból hazatérve, életének utolsó éveit a magyarországi Komárom városában élte le.
Az Aranycsapat második legfiatalabb tagja, Czibor Zoltán 1929. augusztus 23-án látta meg a napvilágot Kaposvár városában. Két idősebb testvérével kezdetben, a III. osztályban szereplő Komáromi MÁV csapatában rúgta a bőrt, majd 1948-ban, alig tizenkilenc évesen, mint mozdonyvezető kezdett el dolgozni a MÁV-nál. Nagy valószínűséggel sem ő, sem pedig a testvérei sem gondolták, hogy egy évvel később már a legnépszerűbb magyar futballcsapat, a Ferencváros játékosa lesz, valamint azt sem, hogy már ugyanezen évben a magyar labdarúgó-válogatottban is bemutatkozhat.
Czibor az FTC-ben 1948 nyarától 1950 végéig futballozott. Az 1948/1949-es szezonban a zöld-fehérek vele, Kocsissal és Budaival az élen tizenegy pontos fölénnyel elhódították a magyar bajnoki címet, olyan nagyszerű csapatok elől, mint a Puskással és Bozsikkal kiálló Kispest vagy a Hidegkuti Nándort is soraiban tudó MTK Budapest. Az FTC a szezon végén 140 találattal zárt, melyekből Czibor balszélső létére 15 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1949. május 8-án mutatkozott be a „sógorok” ellen. A találkozón a magyar csapat 6-1-es győzelmet ünnepelhetett Ausztria ellen.
A magyar sport megreformálásáról egy állami döntés született, a Ferencváros pedig az ÉDOSZ-hoz került. A Honvédség csapata Honvéd néven a Kispest lett. A labdarúgók átigazolásában jelentős szerepet kapott a hatalmi tényező, így a Honvéd katonai behívókkal „vonzotta magához” a legkiemelkedőbb játékosokat. A Ferencvárosból sorra távoztak a legjobb labdarúgók, ám Czibor egy rövid ideig „kicselezte a rendszert”, és a katonai behívó elől „menekülve” a Honvéd helyett felvetette magát egy iskolába, majd a Csepeli Vasashoz igazolt, ahol 1951 és 1952 között játszott. A Csepel a munkásosztály klubja volt, így a döntéssel nem tudtak mit kezdeni, ám hamarosan ő is megkapta a behívót a hadseregbe, és rögtön áthelyezték őt a honvédtiszti akadémiára, s a Honvéd labdarúgója lett.
A Honvéd sikercsapatát 1953-től egészen 1956-ig erősítette, és a magyar bajnokságot kétszer is sikerült elhódítania a csapattal, az 1955-ös idényben pedig társgólkirály is lett a bajnokságban. A válogatottban társaival ez idő tájt sikert sikerre halmoztak. Czibor még a Csepel játékosaként nyert olimpiai bajnokságot Helsinkiben, s már honvédosként 1953-ban Európa Kupa-aranyérmet, az 1954-es svájci világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett, és a VB-döntőben is betalált. A magyar labdarúgó-válogatottban összesen 43 mérkőzésen lépett pályára, és ezeken a találkozókon összesen 17 alkalommal volt eredményes.
Egy illegálisan lekötött dél-amerikai „futballturné”, és az 1956-os magyar forradalom leverése után Kocsis Sándorhoz és Puskás Ferenchez hasonlóan ő is úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, hanem külföldön kezd új életet. Olaszországból, az AS Roma edzőjeként az 1930-as évek egykori legendás magyar labdarúgója, Sárosi György is felkereste őt. A csapat le is szerződtette Czibort, ám ugyanekkor lépett érvénybe a Magyar Labdarúgó-szövetség és a FIFA eltiltása is, Olaszországban pedig megtiltották a külföldi játékosok leigazolását.
Segítségére a volt Ferencváros-játékos és az FC Barcelona akkori legnagyobb csillaga, Kubala László sietett, és Czibor mellett Kocsis Sándort is meginvitálta a katalán fővárosba, így a gránátvörös-kékek három magyar támadóval álltak ki az ellenfeleikkel szemben. Míg Kubala és Kocsis hosszú évekre megvetette magát a klubban, addig Czibornak mindössze három röpke idény jutott, ám így is két bajnoki címet, valamint egy spanyol kupát is ünnepelhetett a csapattal.
Czibor az FC Barcelona színeiben betalált többek között a Benfica ellen elvesztett BEK-döntőben is. A nehéz természetű és öntörvényű játokos az utolsó „barcás szezonjában” a legendás edzővel, Helenio Herrerával is összeveszett, így távoznia kellett a csapatból. Távozása után a szintén katalán Espanyol Barcelona játékosa lett, majd megfordult a spanyol CE Europa csapatában, de pályafutása végén játszott Svájcban, Ausztriában és Kanadában is.
Játékospályafutása után nem találta meg a számításait az életben. Barcelonában telepedett le, majd megnyitotta a „Kék Duna” elnevezésű kocsmáját, amit a fiával vezetett. 1966-ban elvált első feleségétől, akivel sok vitájuk volt, majd a gyermekeivel is elhidegült a kapcsolata, és anyagi okok miatt kénytelen volt eladni a „Kék Dunát” is. Kisfia, Zoltán pedig hatéves korában beszorult egy liftbe, melynek következtében az egyik lábát amputálni kellett.
Czibor Zoltán a rendszerváltás után, 1990-ben hazatért Magyarországra és Komárom városában újjáélesztette anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek kezdetben az elnöke is volt. Utolsó éveiben prosztatarákot és áttétet is diagnosztizáltak nála. Hatvannyolc évesen, Győr városában hunyt el. Dél-Komáromban mások mellett emlékszobát is berendeztek az emlékére, tavaly, 2022-ben, halálának 25. évfordulóján pedig felszentelték az életnagyságú szobrát is a városban.
Fotó: A szerző; Wikipédia
