Óriásit ugrott az illegális erdőirtás az elmúlt évtizedben Brazíliában

Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein – derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány kedden közzétett tanulmányából.

Az erdőirtás mintegy 96 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással járt, ennek 59 százaléka ráadásul a 2019 és 2021 közötti időszakhoz köthető – hangsúlyozták a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányban. A kutatásban 232 őslakos térséget vizsgáltak, és arra a megállapításra jutottak, hogy az erdőirtás ezeken a területeken elérte az 1708 négyzetkilométert, vagyis a brazil Amazonas 2,38 százalékát. „Az erdőirtás más problémákkal is jár ezeken a területeken, egyebek mellett betegségek terjedését okozza, és veszélyezteti az elszigetelt őslakos népek fennmaradását” – idézte a dél-amerikai Telesur médiahálózat Celso Silvát, a brazíliai Maranhao Szövetségi Egyetem biodiverzitás és természetvédelem professzorát.

Videó egy brazil őslakosról

Guilherme Mataveli, a tanulmány egyik társszerzője kiemelte, hogy az őslakosok földjei kulcsszerepet játszanak a brazíliai környezetvédelmi célok elérésében, köztük a klímaváltozás hatásainak enyhítésében, hiszen a dél-amerikai országban található az Amazonas esőerdőinek 60 százaléka. A tanulmány szerzői eredményeik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy „az őslakos területetek továbbra is sebezhetőek maradnak, ha nem születnek politikai intézkedések az illegális erdőirtás ellen, és az őslakosok alkotmányos jogainak védelmében, hogy megóvhassák a földjeiket”.

Forrás: MTI
Fotó: AP

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói