Múlt héten tizenháromezren fordultak orvoshoz Magyarországon influenzával

A múlt héten 12 900-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.

Azt írták, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint április 17. és 23. között 148 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 12 900 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést. Utóbbiak közül a betegek 34,6 százaléka gyerek, 32,7 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24,3 százaléka, 8,4 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A 16. naptári héten négy közigazgatási területen nőtt (Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Nógrád, Vas), négy közigazgatási területen (Békés, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Zala) nem változott, míg 12 közigazgatási területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.  Az NNK laboratóriumába a múlt héten beküldött 38 légúti mintából 15-ben az influenza valamelyik típusát, egynél a légúti óriássejtes vírust (RSV) és két mintában a koronavírust mutatták ki a vizsgálatok. Kórházba 140-en kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt a múlt héten, közülük 19-en szorultak intenzív ellátásra – olvasható a közleményben.

Az influenza tünetei és kezelése

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ, MTI
Fotó: Unsplash

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói