230 tankot és 1550 páncélozott katonai járművet kapott a NATO-tól Ukrajna – mondta el egy mai sajtótájékoztatón Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára. Megerősítette azt is, hogy Ukrajna már megkapta a megígért technikai eszközök 98%-át, így kvázi készen áll a tavaszi hadjáratra.
Emellett a főtitkár kitért arra is, hogy körülbelül 14 ezer, NATO-tagországokban kiképzett ukrán katona csatlakozott a hadműveletekhez. Ezek a katonák jellemzően nyugati egyéni felszerelést kapnak, így a kiképzés mellett felszerelés terén is sokkal nagyobb harcértékkel bírnak az „egyszerű” ukrán gyalogságnál.
A már említett páncélozott járművek a szintén nemrég átadott szlovák és lengyel MiG-29-esek támogatásával komoly fejtörést okozhatnak az oroszoknak a következő hónapokban.
Forrás: ndtv.com
Fotó: AP