Olasz lufidekor-olimpia: magyarok is élvonalba kerültek

Egy hód hozta meg a harmadik helyet a miskolci Rolandnak.

A kényszerű covid-pihenő után idén végre újra megrendezhették a Balloon Art Convention Italy-t, Európa egyik legnagyobb lufis rendezvényét. A többéves pihenő után 2023-ban több mint kétszázan neveztek be a rangos nemzetközi lufidekor-olimpiára. Két magyar versenyzőnek hála, Magyarország ezúttal is az élvonalban végzett.

Több kategóriában bírálták a színes léggömb-szobrokat Milánóban: nagy szobor, 12 perces kisfigura, léggömb-oszlop, büféasztal-kompozíció témában is nevezhettek a versenyzők.


Az idő a legnagyobb ellenség

A látványos és sokszor óriási szobrok elkészítése nem olyan egyszerű, mint ahogyan elsőre tűnhet, ráadásul a szakmai zsűri szigorú szempontok mentén pontozza a kész alkotásokat. Fontosak az arányok, a színharmónia, sőt a balanszegyensúly is. A figurák aprólékos kidolgozása mellett a legnagyobb kihívás a versenyzők számára az idővel való versengés. Ha véletlenül eldurran egy lufi, akkor vége, nem lesz már idő pótolni a hiányt.

„Hónapokig minden nap gyakoroltam a választott figurát a 12 perces versenyszámra, az időre csak az utolsó napokban kezdtem el fókuszálni, előtte a részletek kidolgozására helyeztem a hangsúlyt. A verseny napján sírtam is, akkora volt a stressz és a belső feszültség. Nagyon örülök, hogy végül minden jól sikerült és a 12 percet sem léptem túl” – árulta el a miskolci Répászki Roland, aki hód szobrával harmadik helyen végzett az olaszországi megmérettetésen.

Az Olaszországban élő Nagy Mariann olasz színekben ugyan, de maximálisan magyar szívvel szállt harcba a helyezésekért. Az oszlop kategóriának már visszatérő aranyérmese férjével, Filippoval – ezúttal is nagy fölénnyel nyerték meg a versenyt sárkány szobrukkal. Mint elmondta, rengeteget számít a megfelelő technika és színösszetétel.


Ezüstérmet ért a gigantikus bibliai jelenet

Az első kategória az óriás szobrok versenye volt, a tizenhárom csapatból a magyar versenyzők az előkelő második helyet szerezték meg a 21 órás építés után. Exodus című monumentális műalkotásuk közel 14 ezer színes lufi felhasználásával készült – csak Mózes ruhája 250 léggömbből állt.

A magyarok a világ legjobbjai között

A versenyzők Forray Niki ballonszakértő, az Ünnepek Áruháza igazgatójának léggömbdekorációs képzési programjában tanulták meg az alapokat és fejlesztették szakmai tudásukat, és mindig a Niki által is forgalmazott amerikai Qualatex márkájú lufikkal versenyeznek.

Niki a ’90-es évek óta „léggömbözik”, három évtizedes tapasztalata nagy segítség volt a két hazai induló számára.

„A magyarok nagyon tehetségesek, az ázsiaiak és olaszok után rögtön mi következünk a sorban. Ezt a mostani eredmények is igazolják. Rolandék világviszonylatban is kimagasló szakmai tudással rendelkeznek, és ez nem véletlen: elhivatott disztribútorként nagy hangsúlyt helyezek a képzésre. Minden évben meghívom a legjobb külföldi oktatót: volt már nálunk hongkongi, japán, brazil, olasz és ausztrál lufiszakértő is” – árulta el Niki a siker receptjét.

A lufiszobrászkodást a gyerekek legnagyobb örömére akár otthon is bárki kipróbálhatja: egy kutya, zsiráf vagy kiscica meghajtogatása igazán nem nagy ördöngösség, de annál nagyobb szórakozás. Az Ünnepek Áruháza kezdő lufifigura kukaclufi-tekerő szettje remek választás ahhoz, hogy kipróbáld ezt a színes és látványos hobbit – ami idővel akár a szenvedélyeddé is kinőheti magát.

Fotók és forrás: Ünnepek Áruháza

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói