Bár a ma ismert küllemű mangalica úgy 180 évvel ezelőtt jelent meg egy a Balkánról behozott faj és az itthon tartott bakonyi sertés és talán még más sertésfajták keresztezésével, az őshonos magyar háziállatok közé soroljuk.
Legfeltűnőbb tulajdonsága a testét borító sűrű, göndör szőrzet, ami több színben is előfordul, így nálunk a szőke, vörös és fecskehasú változata ismert. Állítólag volt teljesen fekete is, de ez vagy nem igaz, ha pedig igen, akkor mára teljesen eltűnt. Ahogy maga a faj is, mert a nagyüzemi gazdálkodás halálra ítélte ezt a „gyártásra” egyáltalán nem alkalmas sertésfajt. Ugyanis szaporulata fele annyi, mint a tízezres példányszámban egy helyen tartott más fajtáknak, míg azok átlagosan 12-15 malacot fialnak, addig ez a ridegtartásra is kiválóan alkalmas példány 4-8 csíkos kismalacot hoz a világra. Hizlalása is sokkal több időt vesz igénybe, míg a nagyüzemi fajtákat az elléstől számított 120-150 nap múlva vágóhídra küldik, addig egy jó vágósúlyt elért mangalicának 15-18 hónap is szükséges. A másik ok, amiért hagyták volna veszni ezt az értékes jószágot, hogy a bőre alatt rendkívül vastag zsírréteget növeszt, valószínűleg a szabadtartáshoz való alkalmazkodás miatt. A margarinok és műzsiradékok divatos fogyasztása nemkívánatossá tette a mangalicát, és még a háztáji gazdálkodásban is azzal szoktak dicsekedni, hogy a levágott disznónak csak húsa volt, zsírja alig.
Nagyapáink azonban ismerték ennek az igénytelen háziállatnak az értékét, ezért valamikor a göndör szőrű jószágok hatalmas kondákban legeltek, makkoltak a réteken és az erdőkben, majd a hűsültek a patakok és gémeskutak környékén. A mangalicából készült füstöltáru kétségkívül a legfinomabb és legjobb minőségű élelmiszert adja, az erezett, márványos sonka, a vastag, mégis könnyű és puha szalonna is igazi csemege. Zsírja szintén ritka, lágy és sokkal jobban emészthető, mint a viaszos, nagyüzemi tartásból vágott sertésé. Ehhez azonban az kell, hogy mangalicát úgy tartsuk, ahogy régen. Nagy területen szabadon, lehetőséget adni a turkálásra és dagonyázásra, elérhetővé tenni azt a táplálékot, amit a természet ad. Az istállózott, tápon tartott mangalicának az égvilágon semmi értelme, ugyanis a tartás a lényegét veszíti el, és az nagyjából a művirág kategóriába sorolható. Ha tehát valaki sertéstartásra adja a fejét, és egészséges, ínyenc húst szeretne a konyhájára, mindenképpen a mangalicával próbálkozzon.
(kép: wikipédia)
