Syvillo, a megoldás a holnapra

Telefonos applikációjukkal az idei Solve for Tomorow (Megoldás a holnapra) verseny második helyezését hozták el Prágából Kopják Ádám és Kiss Bálint Béla, a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium harmadikos diákjai. Napi környezetvédő feladatokat ad és ellenőriz a srácok által kifejlesztett telefonos alkalmazás.

Balról jobbra Nagy Tivadar, Kiss Bálint, Kopják Ádám, Barczi Anikó tanárnő

„A Solve for Tomorow fontos világverseny. Arra igyekszik ösztönözni a fiatalokat, hogy kitaláljanak valami forradalmi újdonságot, ami jobbá, fenntarthatóbbá teheti a jövőjüket” – kezdte Kopják Ádám. „Ide jelentkeztünk tavaly októberben egy videóval, amelyben röviden elmondtuk Syvillo nevű környezetvédő telefonos alkalmazásunk ötletét. Az applikációnk napi környezetvédő feladatokat ad és ellenőriz. Olyanokat, mint mondjuk, hogy vigyük ki a szemetet, kapcsoljuk le a lámpát, ne használjunk rövid távokra autót” – sorolta Kiss Bálint.

Tivadar egyest mutat, Bálint kettest. Mintha tudta volna, hogy ezüstérmesek lesznek.

„A felhasználó a telefonjára kapja a feladatokat. A sikeres teljesítésért a Bitcoin mintájára, EcoCoin nevű kriptovaluta jár. Ez a motiváció, hogy fenntarthatóbb életet éljenek az emberek” – tette hozzá Bálint.

„Az applikáció egy közösségi médiaoldal is egyben. Mindenki ide töltené fel az eredményeit, és az emberek szavaznák meg, sikeresen teljesítették-e a feladatokat. Nagyon erős algoritmusunk lenne ehhez” – magyarázta Ádám.

A két gimnazista a fiatal vállalkozókat segítő Junior Achievement (JA) szlovákiai szervezete által jutott ki Csehországba. A JA csehországi szervezete hívta meg őket Prágába

Bálint, Ádám és Tivadar prezentáció közben

„Miután bemutattuk az ötletünket, megtetszett a szakembereknek, beválasztottak bennünket a legjobb 30 közé. Ekkor felvettük a csapatba Nagy Tivadar fotóst, videóst, akinek a segítségével készítettünk egy profibb videót, amiben bővebben leírtuk az alkalmazásunkat. Ezzel a TOP10-be válogattak bennünket” – részletezte Bálint.

A prágai Orloj előtt

A versenyt egy vadbaleseteket megelőző szenzort továbbfejlesztő csapat nyerte. A harmadik a levegő minőségét ellenőrző applikáció lett, a Samsung cég támogatta versenyben. A két gimnazistának a legjobban az elektromos cigarettákat újrahasznosító doboz tetszett, bár egyikük sem dohányzik.

„A közgazdaságot oktató Barczi Anikó tanárnő volt a mentorunk. Ő kísért bennünket Prágába” – hangsúlyozta Kiss Bálint. „Most a startupokat segítő beruházó szervezeteket, támogatókat keresünk, hogy megvalósíthassuk az ötletünket” – zárta rövidre Kopják Ádám.

Fotó: archívum  

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói