Táncol az egész város!

„Ha táncolsz, élsz…ha élsz, táncolsz.” (Heidi Groskreutz)

Április 29-én ünnepli a világ a Nemzetközi táncnapot, vagyis a tánc világnapját. Ennek célja a tánc népszerűsítése az általános felfogásban, valamint az, hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy az általános iskolától egészen az egyetemig teret adjanak a táncnak az oktatási rendszer keretein belül. Minden évben ezen a napon a világ összes táncát megünneplik a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt.

Táncolni jó. A tánccal kifejezhetjük minden érzésünket, ami bennünk van. Nekem már gyermekkorom óta részese az életemnek, ugyanis hatéves korom óta táncra jártam egészen a gimnáziumi évekig, és imádtam minden percét: fellépésekre, versenyekre, világbajnokságokra jártunk. Az alapiskola végén betekintést nyerhettünk a társastáncokba a koszorúcska által, többek között megtanultuk a keringő, tangó, polka, rumba stb. alapjait.

Ezen a napon pedig Bős városa táncolt! A Csemadok Bősi Alapszervezetének rendezvényére április 29-én, a mai nap került sor a város négy pontján: az Építők útja lakóházai közötti zöldterületen, a tűzoltószertár előtti parkolóban, Amade parkban, Csemadok-ház melletti zöldterületen. Ezen a négy helyszínen színpad volt elhelyezve, amelyeken egyes csoportok fellépéseit láthattuk délután három és öt óra között. Hat órától pedig a Csemadok-háznál nézhettük meg a Gálaműsort.

Három táncműfajban közreműködött tizenkét tánccsoport:

Klasszikus tánc: Alena és Gábor társastánc bemutatója

Néptánc: a bősi Aranykert-, Tőzike- és SüssFelNap néptánccsoportok, Alistálból a Művészeti Alapiskola néptánccsoportjai: Szederke, Csiribiri és Hajnal, Várkonyról a Kikerics, Nádszegről a Nádos néptánccsoportok. A Pántlika népi zenekar volt a kísérő.

Modern tánc: Bősi Tánc- és Tornastúdió, Művészeti Alapiskola Tánctagozata Weisz Erzsébet vezetésével. Továbbá a „Zumba Katival”.

A táncosok jó kedvet hoztak magukkal ezen a borongós, ámde gyönyörű világnapon!

Forrás: Bősi Csemadok Alapszervezetének Facebook-oldala

A szerző felvételei

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

A sikoltó halott

Aki csak egy könyvet olvasott az ókori Egyiptom történetéről, vagy a tévé készülékén van tudományosnak mondott csatorna, tudja, hogy a múmiák az örök életre készültek.

Riggs, a farkas

Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói