A bősi származású Bott családdal beszélgettem, akik a tavalyi év folyamán ünnepelték az aranylakodalmukat, vagyis az 50. házassági évfordulójukat. Mária és Gyula nem kevés időt töltöttek együtt, házasságuk pedig sokak számára példaértékű lehet!
Elsősorban beszéljünk a megismerkedésük elejéről. Hogyan alakult ki a szerelem?
B. M.: Egy alapiskolába jártunk ugyan, de sohasem találkoztuk, nem is tudtunk a másikról. A férjem az iskola után sokáig Pozsonyban dolgozott, tehát esélyünk sem volt. 1969-ben ismerkedtünk meg. Bátyámmal lett katona, úgy találkoztunk először. 1970 decemberében barátkoztunk össze egy szilveszteri bálon. Ekkor szabadságon volt a katonaságnál. Nem egy társasággal mentünk, de az este folyamán felkért táncolni, a végén pedig hazakísért. Így kezdődött a barátságunk. A katonaságra azonban vissza kellett menni a 10 nap szabadság után, ezért levelezni kezdtünk, amely során kialakult közöttünk a szerelem. Nehéz volt, mivel keveset találkoztunk, de ekkor jöttünk rá arra, hogy bármit ki tudunk bírni.
Mikor határozták el magukat, hogy összeházasodnak?
B. GY.: 1971 tavaszán leszereltem és rá egy évre eljegyeztük egymást. Elmondtuk otthon, hogy ezt szeretnénk, elmentünk megvenni a gyűrűket és ráhúztuk az ujjainkra. Az esküvőkor ugyanezeket megszentelte a pap és visszahúztuk. Az előkészületekhez hozzátartozott a zenészek lefoglalása is, de a násznép meghívását a vőfélyünk intézte személyesen, a lakodalom előtti vasárnap.
Milyen volt az esküvő napja?
1972 szeptemberében pecsételtük meg szerelmünket Isten házában Jézus Krisztus oltára előtt. A templomi esküvő után elmentünk a fogadóba, itt mulatott a nép addig, amíg mi elmentünk fényképezkedni. Miután végeztünk, csatlakoztunk hozzájuk egészen 22:00-ig, amikoris szóltak a szakácsnők – azaz a rokonság asszonyai –, hogy kész a vacsora. Zeneszóval mentünk az utcákon keresztül, a fogadóból a vőlegény-házig. Itt folytattuk a mulatozást reggel 8:00-ig.
Az esküvőjük után hogyan telt az egymás mellet leélt 50 évük?
Az esküvőt követően külön mentünk lakni egy öregebb családi házba, aminek örültünk, mert egyedül építhettük a jövőnket. 1973 tavaszán megszületett első gyermekünk, egy kisfiú, aki nagy boldogságot hozott az életünkbe. 1975-ben már egy kislánnyal bővültünk, így teljes lett a családunk. A kemény munka mellett a két gyermek nevelése sem ment mindig könnyen, valamint nehéz volt a sorsunk is: nem volt fürdőszoba, kint mostunk az udvaron a kút alatt.
B.M.: Később elköltöztünk egy lakásba, amit a férjem cégének jóvoltából kaptunk meg és ahol élünk a mai napig. Itt már nem kellett a kerti munkával foglalkozni munka után és nem kellett gondozni az állatokat. A technológia előrehaladtával itt már könnyebb volt a mosás és a takarítással is előbb tudtunk végezni.
Amit a Jóisten oltára előtt akkor megfogadtunk, azt be is tartottuk. Jóban-rosszban, betegségben és egészségben, mindig kitartottunk egymás mellett, hála Őneki. Csak azt mondhatjuk, hogy szép, igazán szeretetteljes és egymás iránti tisztelettel teli 50 év van mögöttünk, amit a gyermekeink, unokáink és már a kicsi dédunokánk körében töltöttünk. Persze, nem lehet azt mondani, hogy 50 évnyi házasság alatt nem voltak borús napok és mindig minden rendben volt, mert anélkül nincs házasság, hogy ne legyenek veszekedések és félreértések, de ennek ellenére igyekeztünk mindig megérteni, szeretni és tisztelni egymást. A gyermekeinket is erre neveltük, hogy legalább ugyanígy viselkedjenek társaikkal, gyerekeikkel, mint ahogy azt mi tettük egész életünkben.
B. GY.: Sosem éltünk gazdagságban, de amire szükségünk volt, arra mindig tisztességesen előkerítettük. Ha baj volt, mindig leültünk és nyugodtan megbeszéltük egymással, de sosem fajult el közöttünk a veszekedés. Átvészeltük a rosszabb napokat is.
A házasságukban és a későbbi családalapításban mennyire játszott szerepet a hit és a vallás?
Mindketten hívő katolikusok vagyunk, ezért esküdtünk templomban. Gyerekeink is meg vannak keresztelve, voltak elsőáldozók és bérmálkozók is, tehát mindent megadtunk nekik, amit egy katolikus családnak kell. Miután gyermekeink már elköltöztek otthonról, akkor is még jártak templomba, bár már nem olyan gyakorisággal, mint előtte. Mindazonáltal mai napig hiszik a vallásukat.
A fiunk – mikor fiatalabb volt – járt ministrálni is. Mindketten jártak hittanra, ami abban az időben nagyon nagy problémát jelentett. Volt hittan cédula, ami arra szolgált, hogy a szülők akarták a gyermek hittanra járását. Azonban a kommunizmusban ezt nem akarták elfogadni, hogy a gyerek ne járjon hittanra, mert ők tiltották a vallást. Attól féltek az emberek, ha megtudják, hogy gyermekük elsőáldozó volt, akkor nem fog tudni elhelyezkedni felnőtt korban. Minket ez kevésbé érdekelt. A gyermekeink automatikusan tudták, beléjük volt nevelve, hogy például az elsőáldozás, bérmálkozás kötelező dolgok. Aztán azt már maguk dönthették el, hogy templomban szeretnének-e házasodni, vagy csak polgárilag, de mindketten Isten oltára előtt vették fel a házasság szentségét. Ezt a nézetet adták tovább gyerekeiknek is.
B. M.: Én minden napot imádsággal kezdek és zárok, minden vasárnapot szentmisével kezdem, gyakran gyónok és áldozok. Ha hétköznap van szentmise, akkor arra is elmegyek, ha tudok. A gyerekeinket is erre neveltük, hogy ne távolodjanak el a Jóistentől, mert ha valami baj történik életünkben, rögtön hozzá fordulunk segítségért.
B. GY.: Én kisebb katolikus vagyok, gyengébben gyakorlom a vallásomat, de elmegyek a templomba a nagyobb ünnepeken vagy ha valakiért tartanak szentmisét, és természetesen imádkozni is szoktam.
Most is igent mondanának egymásnak?
Biztos vagyok benne, hogy most is igent mondanánk egymásnak! Ötven egymással töltött év az nagyon hosszú idő, de egyszer sem fordult meg a fejünkben, hogy külön folytassuk ezt az utazást, amit úgy hívnak, hogy élet. Boldogságban és békességben megélt évek voltak ezek, amit nem mindenki mondhat el magáról. Reméljük, hogy gyermekeink is ezt a példát fogják követni. Bízunk a Jóistenben, hogy ad még pár évet, hogy tudjunk még a családunknak sokáig örülni, de köszönjük az eddigi életünket is, mert ezt, ami nekünk megadatott, nagyon meg kell becsülni!
Mi a hosszú házasság titka?
Egyetértés, tisztelet, szeretet. Ez a három szó. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy 50 éves házasok. Sajnos a betegségek, vagy az ehhez hasonló dolgok is gyakran közrejátszanak, de a fiatalok többsége, ha nem tudnak megegyezni egymással, rögtön elválnak. Ha ez a három szó viszont megvan, akkor működhet a jó házasság.
Fotók: A Bott család archívuma
