Április 30-án világnapját ünnepli ez az igazán népszerű zenei stílus. Demčik Norbert, a Szinnyei József Könyvtár zenei részlegének vezetője, egyben a Szabad Újság tiszteletbeli zenei szakértője (akinél a könyvtárban bővebb információ is elérhető a zenével kapcsolatos kérdésekben) 15 kedvenc dzsesszlemezét ajánlja, amivel régi és új rajongóknak egyaránt kedvezni kíván, az ő szavaival élve: „legalább ma hallgassunk dzsesszt!”.
Kurt Elling: Dedicated to you (K.E. sings the music of Coltrane and Hartman) [Concord Jazz, 2009]
Gregory Porter: Water; Be Good [Motéma, 2011; 2012]
A sort napjaink két legjobb férfi dzsesszénekesével kezdem. Gregory Portert azonnal, első hallásra kiszúrtam, még mielőtt a Downbeat az évi (2011) ankétján díjazták volna. Onnantól fogva fej-fej mellett haladnak Kurt Ellinggel, aki az előző húsz évben dominált. Tavaly pedig hihetetlen módon a közönség 3521 szavazattal díjazta mindkét előadót, így téve egyértelművé, hogy ki a jobb! (Egyébként nálam is Ők azok!)
Bebo & Chucho: Juntos para siempre [Calle 54 Records, 2008]
Kedvenc zongoristáim között apáról fiúra szállt ez a cím, lemezen pedig kettejük közös albuma a nagy kedvenc. A címe Juntos para Siempre, magyarul Örökre együtt dacol az élettel ugyanis az apa, Bebo Valdés 1960-ban elhagyta Kubát, így fiával 18 évig nem találkozhatott, és később is csak ritkán. Az egyik ilyen „nagy találkozást” örökítették meg a Calle 54című dokumentumfilmben, tíz évre rá pedig ezen a lemezen.
Bucky Pizzarelli: Swing Live [Chesky Records, 2001]
Szintén egy zenész-família, de most New York-ból. A család feje, Bucky Pizzarelli, a héthúros gitár mestere, élő albumával a szving-korszakba repíti a hallgatót, az audiofil lemezkiadó pedig gondoskodott róla, hogy az is úgy érezze, hogy ott ült a koncerten, aki csak a szobájában hallgatja!
Paquito D’Rivera: Portraits of Cuba [Chesky Records, 1996]
Maradva a Chesky kiadó lemezeinél, ismét egy legendás felvétel, amelyet egy templomban rögzítettek fagypont alatti hőmérsékleten, merthogy a „rezek” úgy szólnak a legjobban. És valóban! Kaptak is érte „meleget”: (Grammy-díj). A Zene a füleinknek – lemezelés a könyvtárban zenehallgatós sorozatunk kihagyhatatlan darabja – a hifit mindig ezzel demonstráljuk! Paquito D’Rivera ezen lemezével a Castro előtti Kuba zenebirodalmába kalauzolja a hallgatót.
Anat Cohen: Claroscuro [Anzic Records, 2012]
Tőle, mármint a New Yorkba emigrált kubai klarinét/szaxofonos Paquito D’Riverától azt a bizonyos, legjobbnak járó stafétát az izraeli születésű, de szintén New Yorkban kikötő Anat Cohen vette át. Claroscuro című lemezén mindkét hangszeren bizonyít. A két zenész közös felvétele külön csemegének számít.
Sarah Lancman: Parisienne [Jazz Eleven, 2020]
Anat Cohenhez hasonlóan az énekesnő, Sarah Lancman is szép, tehetséges és ügyes, ugyanis egy-egy lemezkiadót is építettek maguk köré. Így az előző lemezeit az Anzic Records-nál, míg az utóbbiét a Jazz Eleven-nél kell keresni. Én a párizsi lemeze után nyúlnék először!
Richard Galliano Quartet feat. Gary Burton: If You Love Me (L’Hymne A L’Amour) [C.A.M. Jazz, 2007]
Maradva a franciáknál: a harmonikások közül Richard Galliano az abszolút kedvencem. Lemezei közül pedig az, amelyiket Gary Burtonnal közösen játszik. A közös nevező köztük Piazzola, de nemcsak az ő dalai szerepelnek ezen a lemezen, viszont visszaköszön benne Anat Cohen lemezcíme, a Claroscuro: „Ezzel az albummal szeretném megidézni a valódi és mély érzelmeket, a Béke és a Szeretet szellemét, és a chiaroscurot – a fény és árnyék játékát –, ahogy tette azt Rembrandt és Lamartine annak idején.” (R.G.) És a két lemezt tényleg egymás mellé lehet állítani!
Diana Krall: Love Scenes [Impulse!, 1997]
Diana Krall lemezének szintén különös hangulata van. Ez egyrészt abból a felállásból adódik (bőgő, gitár, zongora/ének), amelyet Nat King Cole „talált ki”,másrészt az énekesnő hangjához nagyon illő örökzöldekből.
Marc Johnson/Eliane Elias: Swept away [ECM, 2012]
Eliane Elias férjével, Marc Johnson nagybőgőssel közösen jegyzett lemezén a hagyományos felállást választotta saját szerzeményeik bemutatására. A lemez borítója tökéletes tükre a rajta megszólaló zenének, amelyet a késő esti órákra ajánlok leginkább.
David Brito: Tendencia nueva [Unit Records, 2015]
A venezuelai David Brito jelenleg Svájcban él. Az ott felvett lemezén viszont olyan zenék szólnak, mintha sosem költözött volna Európába. Elejétől-végéig tudtam hallgatni heteken át!
Richard Bona: Reverence [Columbia Jazz, 2001]
A kameruni basszusgitáros, Richard Bona szintén Európában landolt, onnan pedig Amerikába, de ezzel a lemezével mindenkit Afrikába repít.
Zé Paulo Becker: Outro mundo [spotify, 2022]
A brazil Zé Paulo Becker révén még mindig a harmadik világ muzsikusainak lemezei következnek. A spotify-on található Outro Mundo val kezdődött a Hét lemeze sorozatunk könyvtárunk zenei osztályának weboldalán.
Elias Meiri: Piano Forte [Lotus Records, 1998], Tom Oren: Dorli’s song [Concord, 2020]
A végére két izraeli zongorista lemezét hagytam, amelyek egyszerre vezetnek be hazájuk zenei világába és mutatják be a szólisták erényeit.
Elias Meiri az idősebb, és eddig ez az első és utolsó hagyományos dzsesszlemeze. Tom Oren pedig egy ifjú feltörekvő, aki édesanyja, Dorli dalait választotta bemutatkozó lemezére, miután hazájából elsőként sikerült elhoznia a nagy presztízsű Thelonious Monk Jazz Intézet nemzetközi tehetségkutató versenyének első díját.
