Tavaly megnyerték az 57. Jókai Napok amatőr színjátszófesztivál fődíját, idén pedig, a Komáromi Napok rendezvénysorozat tömegét tökéletesen kihasználva kalapoztak az új előadás díszletéért. Függöny fel, vastaps a Meg+ Diákszínpadnak!


A Mariánum Egyházi Gimnáziumnak már a 2013/2014-es évtől szerves része a diákszínjátszás, volt olyan év is, amikor a tanulók több, mint fele tagja volt a társulatnak. 2022-ben, amikor végre újra meg lehetett rendezni a Jókai Napokat, amikor már nem kellett maszkot hordani meg távolságot tartani meg lezárni minden olyan intézményt, ami bármilyen módon szolgálhatja az emberek kikapcsolódását, szórakozását, nos, ebben a méltán híres évben, a méltán híres országos, ám gyökereiben komáromi fesztiválon a Tóth Gábor, „Tóga” rendezte Rosawater-projekt című Meg+ produkció vitte el a fesztivál fődíját.


Színház az egész élet! – hallhattuk már sokszor, sokfelé, és mennyire stílusosan ráillik ez a Meg+ Diákszínpad spontán utcai zenélésére, amikor is kiültek, kiálltak a Nádor utca majdnem közepére, mellettük jobbról kenyérlángost kínáltak, mely kemencében sült ropogósra, balra pedig egy búcsi főzde nemes párlatai várták rajongóikat. És középen ott volt ez a kis csapat, a fődíjasok, gitárral, csörgővel, zajkeltő eszközökkel és nem mindennapi énekhanggal a torkukban, lábuk előtt szélesre tárt gitártok, melybe a járókelők színház- és zeneszerelmének gyümölcsét, a csörgő aprót vagy a ropogós bankót várták. Színház az egész élet! – mert lehet, nem is kalapozás volt ez délutáni órácska, nem is rögtönzött koncert, hanem egyfajta performansz, játék, színház. Így vagy úgy, de bevált, mert igyekezetüket lelkes közönség támogatta, nemcsak tapssal. Tehetségük megvan egy újabb fődíjhoz. Remélhetőleg a díszlet is meglesz.