Napi krónika: az aradi ellenkormány megalakítása – 1919. május 5.

Az első világháború befejezése nagy változásokat indított el Közép- Európában, birodalmak szakadtak szét, új országok jöttek létre, és új eszmék törtek előre. Az utóbbiakkal az volt a baj, hogy legtöbbször anarchiát és véres polgárháborúkat hoztak magukkal.

Magyarországon sem elsősorban a békesség jellemezte a közhangulatot, mert 1918. októberének végén Károlyi Mihály vezetésével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, és az ország gyakorlatilag kivált az Osztrák- Magyar Monarchiából. Az idáig vezető utat végig nyugtalanság, tüntetések és zavargások kísérték, és mire az új államforma, a Magyar Népköztársaság berendezkedhetett volna, újabb nem várt fordulat következett be. Ez természetesen nem csak a magyar politikusokon múlott, hiszen a birodalom felbomlásával a nemzetiségek elszakadása már magában komoly gondot jelentett, nem beszélve az ezzel járó területi veszteségekről. Közben a magyar kormány folyamatosan ki volt téve az antant nyomásának, akik a cseh és román vezetők kívánalmainak megfelelően újabb és újabb ultimátumokat küldözgettek Budapestre. Az utolsó csepp az úgynevezett Vix- jegyzék volt a pohárban, amikor Károlyinak megküldték a megcsonkított Magyarország kijelölt határainak térképét. A magyar kormány úgy gondolta, hogy a nyugati hatalmak megértésében már hiába reménykedik, hátha kelet felől jöhet segítség, a cári Oroszországot egyre inkább birtokba vevő szovjet hatalom részéről. Hogy ezt elérjék, egy szociáldemokrata- kommunista blokk létrehozását láttak célszerűnek, és 1919- március 21-én a Gyűjtőfogházból kiszabadított Kun Béla irányítása mellett kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ez azonban a regnálást rögtön állami terrorral, kivégzésekkel, rekvirálással és minden olyannal kezdte, ami a kommunista hatalmakat mindenütt jellemezte. Az ország konzervatív gondolkodású politikusainak legnagyobb része bujdosott, vagy elmenekült, köztük a három gróf, Bethlen István, Teleki Pál és Károlyi Gyula is. Ők mindvégig azon munkálkodtak, hogyan vethetnének véget a vörösterrornak, mielőtt még az antant ezt ürügyként felhasználva le nem rohanja, vagy rohantatja csatlósaival az amúgy is elgyengült országot. Ezt szem előtt tartva hozta létre Aradon ellenkormányát Károlyi Gyula gróf, a megye egykori főispánja 1919- május 5-én. Elképzelései szerint ez a kormány képviselte volna a legitim hatalmat a külvilág felé, főként a béketárgyalások tekintetében. Azonban sok mindent nem tehetett, mert néhány nap múlva a román hadsereg elfoglalta Aradot, és a kormány Szegedre tette át a székhelyét. Ebben a testületben sok olyan személy kapott helyet, akik később jelentős szerepet játszottak az eseményekben, köztük Horthy Miklós ellentengernagy is, a későbbi kormányzó. Károlyi Gyula kormánya nem volt hosszú életű, és egészen 1921-ig gyakran cserélődtek a miniszterelnökök, de az első komoly kísérlet volt az ország kivezetésére a forradalmak káoszából.

(kép: wikipédia)

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra