„Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!”

„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot”. (Németh G. Béla)

Köztudott, hogy a mai fiatalság az irodalomórákon kívül csak elvétve olvas verset. Égető szükség van tehát nemzeti líránk népszerűsítésére, amelyhez a mi iskolánk is hozzájárul a magyar költészet napjának rendszeres megünneplésével. Költészetnapi programajánlatunk évről évre gazdagabb és színvonalasabb, és ennek köszönhetően egyre több diákot sikerül „versközelbe” hoznunk.

Idei – 2023. április 19-én megvalósult – programunk, mint azt cikkünk címe és mottója is jelzi, a Petőfi-bicentenárium jegyében zajlott. Az események központi helyszíne az irodalmi kávéház volt. Itt került sor költészetnapi rendezvényeink ünnepélyes megnyitójára, majd kezdetét vette egy kellemes hangulatú kávéházi délelőtt, amelynek során a verseké és a tanulói kreativitásé volt főszerep, de azért kávé, tea és sütemény is került az asztalokra. A kávéházi program első részében a résztvevő csapatok szabadon választott költeményeket ajánlottak és mutattak be egymásnak, majd egy Petőfi Sándor életével és költészetével kapcsolatos interaktív vetélkedőre került sor.

A folytatásban közös versmondás következett az iskola parkjában, amelybe valamennyi magyar tannyelvű osztályt látogató tanulónk bekapcsolódott. A közös szavalást követően folytatódtak az irodalmi kávéház programjai: a résztvevők először egy verses-játékos foglalkozáson vettek rész „Faricskálok lomhán egy dalon“ címmel, majd egy Petőfi Sándor-költemény ihlette képverset kellett megalkotniuk. A kávéházi történésekkel párhuzamosan két további esemény is zajlott. Az én versem címmel háziversenyt hirdettünk azoknak a diákjainknak, akik versírással kacérkodnak, a Vers–Kép képzőművészeti alkotósarokban pedig az arra hivatottak Petőfi Sándor-költeményből fakadó élményeiket örökíthették meg különféle technikákkal.

Ebéd után került sor az egyes versenykategóriák győzteseinek kihirdetésére, akik könyvjutalomban részesültek. Az irodalmi kávéházban lezajlott csapatversenyt a II. B osztály Csiba Réka, Bartal Anikó, Stirber Réka, Vavrečán Emma összetételű csapata nyerte. Versíróink közül Matlák Kevin (III.C) volt a legsikeresebb, a Vers–Kép képzőművészeti versenyben pedig Soóky Boglárka, Szoboszlai Szilvia és Sebők Viktória alkotásai emelkedtek ki a mezőnyből. A győzteseknek gratulálunk, emellett el kell mondanunk, hogy ezen a napon mindenki nyert, hiszen a résztvevők egy tartalmas és szórakoztató irodalmi délelőttöt tudhatnak maguk mögött. A sikeren felbuzdulva bizton állíthatjuk, hogy a jövőben is folytatjuk, sőt új ötletekkel gazdagítjuk kötészetnapi rendezvényeinket.

Papp László, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia magyar nyelv és irodalom szakos tanára

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra