Így formázd a sárkányodat

Balázsy Géza a komáromi Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola egykori angol-rajz szakos tanító bácsija, aki egyáltalán nem úgy képzelte nyugdíjas éveit, hogy odahaza melegítőben és kötött papucsban ücsörögjön, alkalmasint keresztrejtvényt fejtsen vagy itt-ott a kertet szépítgesse. Világéletében alkotott vagy tanított, így aztán sokkal aktívabb mindennapokra vágyott. És akkor egyszer csak jött egy gondolata, mely később életre hívta a sárkányokat.

Nyugdíjas éveit kívánta feldobni, kreatívvá tenni a fazekassággal vagy már korábban is kacsingatott eme művészeti irányzat felé?

Még nyugdíj előtt, 2019-ben, a covid megjelenése előtt beiratkoztam egy fazekas tanfolyamra, mely nem lett klasszikusan befejezve, mint általában az ilyen oktatások, mivel a világjárvány miatt bennünket is elértek a lezárások. Ekkor vásároltam meg a kemencét és a korongot, és kezdtem bele az alkotásba. Első munkáim többnyire lábakon álló kis tégelyek voltak.

Munkái között rendkívül részletes kidolgozású emberalakok kis felvonulnak.

Pedagógusi munkám mellett gyermekkönyveket illusztráltam, és egy ismerősöm felhívta a figyelmem, próbáljam meg nemcsak ceruzával megrajzolni szeretett figuráim, hanem létrehozni őket agyagból, hogy megfoghatóak legyenek. Ezek lettek aztán a saját kedvenceim.

Melyik alkotás készült legtovább?

Az eddig elkészült műveim közül legtöbbet a hétfejű sárkánnyal dolgoztam, mivel van egy alapja, és emiatt korongozás után egy napig állnia kell. Ezután elkészülnek a fejek, melyeket megformázok, rendesen arccal, így ez is hosszabb ideig tart. Ezek tűk segítségével kerülnek a testre, később a tűket eltávolítom, rányomom a díszítést, majd két hét száradás után kiégetem, felkerül rá a máz, amit visszatörlök, majd a második égetés után elmondható, hogy elkészült a mécsestartó hétfejű sárkány.

Balázsy Géza, kincsei között

Korábbi munkahelyén, a Jókai Mór Alapiskolában közkedvelt pedagógus volt. Ismerik a volt diákjai ezt a hobbiját?

Több diákom tudja, hogy ezzel foglalkozom, sokan vásároltak is nálam, örültek, hogy emlékük van tőlem, illetve Komáromban különböző rendezvényeken, például a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola foglalkozásain együtt korongoztunk.

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Sztárok adnak kedvezményt a rajongóknak

Felajánlásokat is tehetnek a hírességek a virtuális termékeik mellé Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra