Ha nem lett volna covid, akár jubileumot is ünnepelhetnének az amatőr színjátszók június 13-ától 17-éig Komáromban, a szép, kerek 60-ast. A pandémia azonban két évvel visszaállította a patinás országos fesztivál időszámítását. Mégis van okuk ujjongásra a szervezőknek, az 58. Jókai Napokon majdnem kétszer annyi csoport indul, mint tavaly. A 10 versenyelőadás mellett, számos kísérőprogram, versenyen kívüli előadás lesz, június harmadik hetében, keddtől szombatig, Jókai Mór városában. Színház vár a résztvevőkre, reggeltől hajnalig.


A nagy duplázás Bajkai Csengel Mónika főszervező szerint is a vírus eltűnésére vezethető vissza. „A covidos időszak után végre dolgozhattak a csoportok. Nagy az igény a közösségi létezésre, amelynek az egyik formája az amatőr színjátszás, és arra is, hogy ezt megmutassák egy fesztiválon” – kínál hellyel irodájában, a Jókai Napok fő bázisán, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban.


Más amatőr rendezőkkel ellentétben, ő hitt a fesztivál főnixszerű feltámadásában. Nagy dolog ez, ismétli meg a komáromi GIMISz Diákszínpad rendezője. Shakespeare után szabadon, a Tévedések vígjátékát próbálják. „Bodon Andrea a kassai KGsZT Diákszínpad rendezője, Mázik István, a füleki Zsákszínház színésze, rendezője és Mészáros Andrea, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium bábcsoportjának rendezője is betartották egy éve tett ígéretüket, és jönnek az idén” – újságolja Bajkai Csengel Mónika. „A kassaiak A Félőlényt, Békés Pál darabját hozzák, a füleki Zsákszínház a Négyesben című produkciót játssza, amely Spiró György Kvartett című komédiája alapján készült, a társulat szerkesztésében, a galántaiak pedig a tavalyi szepsi Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált is megjárt Mese, avagy semmi sem az, ami című Cimmermann-adaptációval állnak a közönség és a szakmai zsűri elé” – sorolja.


Színesnek, izgalmasnak, tartalmasnak ígérkezik a Jókai Napok idei versenyműsora. A közönség találkozhat régi kedvencekkel és új arcokkal.„Jön a pozsonyi magyar egyetemisták alkotta PoSzaTa társulat, akik Philip K. Dick Az akasztott idegen című novellájából készítenek előadást, Szénássy Levente rendezésében. Két előadással készül a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad Kuklis Katalin és Béhr Márton rendezésében. A füleki Apropó Kisszínpad is kétszer áll majd közönség elé. Versenyben játsszák Olimpiájukat Petőfiről és a népről, versenyen kívül pedig előadják Madách: Az ember tragédiája – Falanszter című előadásukat, amellyel felléptek a Színházi Olimpián, a budapesti Nemzeti Színházban. Az előadásokat Szvorák Zsuzsa rendezte. A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium MEG+intszéplesz Diákszínpada A nagy koronarablást adja elő, Tóth Gábor és Miklós László rendezésében. Ismét színpadra áll a komáromi Vidám Iparisták Színjátszó Társulata A kis herceggel, a rendező Kossárová Eva” – tudatja örömmel a főszervező. A nagy hiányzó a losonci Kármán József Színház lesz, de színészei egyeztetési gondjai miatt, csupán szeptemberben tart az idén bemutatót, a Csák István vezette társulat.


Kevésbé örvendetes hír az is, hogy az 58. Jókai Napok idejére szervezték át április végéről, Rimaszombatban a Tompa Mihály Országos Versenyt, ráadásul a Kaszás Attila Kárpár-medencei Szavalóverseny, a színművész halála óta az országos színjátszó fesztivál szerves része. Erről is kérdeztem Bajkai Csengel Mónikát. „Amióta a Jókai Napokról és a Duna Menti Tavaszról levált a Tompa Mihály Országos Verseny, szépen kialakult egy körforgás, valamennyi versenynek lett időpontja, mindenki alkalmazkodott a másikhoz. Ezért nem szeretném az ottani szervező munkáját, tetteit minősíteni. Annyit tudok csak mondani, nem árt tájékozódni, mielőtt kitűzünk egy időpontot. Nem árt tisztában lennünk az összes többi országos verseny időpontjaival. Nem szabad egy országos szervezet mögé bújni azzal, hogy nem vagyunk kötelesek tudni azokat az időpontokat, amelyek nem az országos szervezet versenyeinek időpontjai. Nem a rimaszombati szervezőtől tudtuk meg, hogy mikor van a Tompa Mihály Országos Verseny új időpontja, egyetlen bocsánat vagy elnézést sem érkezett abból az irányból. Az ottani szervező azzal indokolt, hogy nem tudta, mikor vannak a Jókai Napok. Húsz éve június harmadik hetében vannak. Azzal próbáltam megnyugtatni a csoportvezetőket, akik pánikrohamban felhívtak, hogy most akkor ők mit csináljanak, mert a diákok egy részér érinti a Jókai Napok is, hogy ezeket a csoportokat, keddre, szerdára, csütörtök délelőttre soroljuk a programba, és kisbuszt biztosítunk, amivel megpróbáljuk időben eljuttatni a Jókai Napos résztvevőket Rimaszombatba. Megpróbálom úgy intézni, hogy mindenkinek jó legyen” – avat be a főszervező.


A kellemetlen közjáték ellenére színjátszó örömünnep van készülőben. „A Komáromi Jókai Színház a Woyzeck című Büchner-drámát adja elő, Béres Attila rendezésében. Ő vitte színre az emlékezetes Tótékat, ami a tavalyi Jókai Napok kísérőprogramja volt. A pozsonyi TREPP társulat tantermi előadását és a Slučka pre dvoch című szlovák nyelvű előadást hozza. A budapesi szlovák gimnázium Vertigo csapatával Jókai Ági színművésznő a Rómeó és Júlia feldolgozását rendezi, Kiss Péntek József egyik ötlete alapján, amivel a neves amatőr színházi rendezőnek állít emléket a csoport” – szemléz végül a kísérőműsorok között Bajkai Csengel Mónika, a Jókai Napok főszervezője, aki részletes műsort heteken belül ígér.
Fotó: Pálinkás Eszter, a szerző