Iránban jártak a bősi birkózók

A bősi birkózók Ázsiában jártak, a világ egyik versenysportban vezető hatalmában, Iránban. Both Zoltán edző és Meton Krisztián klubvezető, egy két hétig tartó edzőtáborozásra kisérték el védenceiket. A minden szempontból tökéletesen felépített sporttábort, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tíz tagja teljesítette.

A házigazdák kiemelkedő vendégszeretettel fogadták a külföldi csapatokat. Már az első napon nyilvánvalóvá vált, hogy a vendéglátás kifogástalan. Az első huszonnégy óra kímélő volt, hiszen a legtöbbek után hosszú út állott. Edzőpartnerből nem volt hiány – mintegy hatvanan dolgoztak együtt. Nagyon erős volt a mezőny. Az edzők napról-napra felváltva felügyelték az edzéseket, igy egymástól is sokat tanulhattak. Ez, természetesen erősen motiválta a fiúkat!

A sportolók hétfőn nívós nemzetközi versenyen léptek szőnyegre, melyen hat iráni tartomány válogatottja mellett az örmény, a kazah és az iraki válogatott is szerepelt. Sajnos Zoltán a verseny előtti napon kisebb sérülést szenvedett, ezért nézőként kísérte figyelemmel a szőnyegen csatázó sporttársait.

Az iráni út során a bősieknek lehetőségük nyílott találkozni a Majid sportszergyártócég tulajdonosával, Madzsid Szedifarral is, aki gyárlátogatásra is meghívta vendégeit.

A bősi birkózók ez alkalommal is szeretnék megköszönni támogatóaiknak a segítséget: elsőként a BBAU cégnek, valamint Bős város önkormányzatának – támogatásukkal hozzájárultak, hogy a hazai birkózó sport néhány hatalmas lépést tegyen a fejlődés, a nemzetközi hírnév jobbítása felé!

Birkózóink felkészülése folytatódik tovább: Both Zoltán Bukarestben lép majd szőnyegre, a jövő héten pedig Kladnoban harcolnak növendékeink. Végül pedig ne feledkezzünk el arról sem, hogy közeleg a nyár – közeleg a Csallóközi Nagydíj!

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra