Minden alkalommal megdöbbent a képzelődőknek tartott ötletelők fantáziátlansága. Az internet elterjedésével az UFO „hitűek” száma gombamód megnőtt. Az ősi idegenekről, az istenként érkező, élet és civilizáció teremtő entitásokról szóló elméleteket, az önmagukat tudományosként meghatározó televízió csatornák is szorgalmasan terjesztik. Ezek szerint minden jelentős építmény, minden fontos történelmi mozzanat nekik köszönhető – bármely csillagrendszerből származzanak is!
A magam részéről ezt kifejezetten sértőnek találom. Oktalan és alaptalan lebecsülése ez az emberi kreativitásnak, hitnek és akaratnak. Csupán azért, mert őseink több ezer évvel ezelőtt léteztek nem jelenti azt, hogy gyermekesen ostobák lettek volna, híján képzelőerőnek és tudásnak. Nem volt szükségük „csillaglényekre”, hogy nagyszerűt és maradandót alkossanak.
A perui Nazca-vonalak ügye kulcskérdés. Erich von Daniken óta tudjuk, hogy a térség a helybéli törzseket látogató űrlények hajóinak leszállópályája volt. Hiszen ez a legkézenfekvőbb – nem igaz?
Az UFO jelenségek tanúi a természet törvényeit megcáfoló, hihetetlenül gyors és elképesztő helyváltoztatási képességű objektumokról számolnak be. Az ősi idegenek hívei is ezekre utaló jelentéseket vélnek kiolvasni a Szentírás szövegétől kezdve, az amazóniai szobrokon keresztül a reneszánsz festményekig. Ha ez igy van, miért lett volna szükségük ilyen terjedelmes, törzsi jelekkel telezsúfolt repülőtérre? A leghosszabbak vonalak ugyanis 24 kilométer hosszúságúak!
Az állítás sem helytálló mely szerint a Nazca-vonalakat egy mesterséges módon keletkezett, komoly gépekkel gyalult hegycsúcs helyén hozták volna létre. A Nazca plató nem egyedülálló jelenség. Természetes, lapos terek más hegységek között is találhatók – igaz, jelek nélkül.
Az ábrákat nagyon egyszerű módon „rajzolták” meg: a tervezett útvonalon eltávolították a vöröses kavicsfelületet! Az a tény, hogy a Nazca-vonalak még ma is léteznek annak köszönhető, hogy a Föld egyik legszárazabb, pontján található – az eső tehát nem mosta szét azokat!
A képek melyekről beszélünk leginkább a helyi faunában korábban gyakorta előforduló állatokat formázzák. Ezek a helyi kultúrában a vallás szereplői voltak. Egy-egy ábra a megfelelő istenség szimbóluma, aki az adott élőlény formájában volt hivatott megtestesülni. A Nazca népeinek élete a mezőgazdaságra alapult. Erősen függött a természet elemeitől, az időjárástól, a termékenységtől. A plató képeit máshol is megtalálták: agyag cserepeken, használati tárgyakon.
Vallásukat annyira komolyan vették, hogy köreikben a tömeges emberáldozat egészen megszokott volt. Többnyire levágott fejeket ajándékoztak vélt természetfeletti uraiknak. Ismeretes róluk az is, hogy tömeges zarándoklatokat végeztek. Kijelölt utakat, alakulatokba tömörülve jártak be – akár ilyen módon is kitaposva a vonalakat, melyek a föld alatti vízkészletet voltak hivatottak rituális módon megóvni!


Forrás: ancientaliensdebunked.com
Fotó: wikipedia