Amikor szorult helyzetbe kerülünk, szükségünk van valaki tanácsára. Felhívjuk anyukánkat, legjobb barátnőnket vagy elmegyünk egy pszichológushoz.
Talán életünk legnagyobb illúziójának tekinthetjük, ha azt hisszük egy külső személy képes megmenteni bennünket. Amikor mástól tanácsot kérünk az a hit segít bennünket, hogy a másik majd tudja mi a jó nekünk. Nem bízunk önmagunkban? Talán.
De miért adunk hatalmat egy másik személynek a saját sorsunkban, döntéseinkben? Miért kicsinyítjük le magunkat? Nem lennénk képesek átlátni a problémánk, eléggé ismerni saját magunkat? Vagy szeretnénk lerakni a döntés felelősségét a vállunkról és ha a ’testünkön kívül’ helyezzük, akkor arra tudunk hivatkozni, hogy ez nem a mi döntésünk volt?
Coachinggal foglalkozom, amely segítő szakma, ezért előfordul, hogy az emberek kikérik a véleményemet egy élethelyzetükről. Jönnek és ülnek nálam órákat. Teszik ezt heteken, hónapokon keresztül, miközben a coaching segítségével, módszerével már kidolgoztunk egy tervet arra, hogyan cselekedjen, mit tegyen elégedettsége, boldogsága érdekében. Legtöbbjük mégis azt kérdezi cselekvés helyett: mit tegyek? SZERINTED mit csináljak? Én pedig ilyenkor visszakérdezek: a kérdés, hogy TE miért nem teszed, amit szeretnél, amit jónak tartasz és amit már eldöntöttél?
A coachingban az a jó, hogy kérdésekkel segítem ügyfeleimet önmaguk megismerésében, döntéseik meghozatalában, amelyre kizárólag ők felhatalmazottak saját életükben, hiszen mások sorsába beavatkozni veszélyes terep. Legbizarabb dolog, amit eddig meséltek nekem, hogy egy pár mindkét tagja pszichológushoz jár és a pszichológusaik tanácsát kérik ki a kapcsolati problémáik, gondjaik során teljes mértékben, vakon megfogadva tanácsukat és aszerint cselekedve. Nem egyszer előfordult már velük az eset, amikor egymásnak azzal érveltek, hogy valamit azért tesznek és nem tesznek, mert a pszichológus azt mondta. Akkor most kik élnek egy kapcsolatban?
„Az ember mindig úgy ad tanácsot másnak, hogy közben önmagáról mond el valamit.” – szól az ismeretlen szerzőtől vett idézet.
Nem tudunk teljes mértékben objektív tanácsot adni, vagy ha tudunk, akkor is nagyon nehéz. Az ember mindig a tapasztalataiból építkezik, amit nem tudunk átadni a másiknak, hiszen mi éltük át. Amikor egy helyzetet átélünk az leképződik valamilyen módon bennünk a személyiségünk, a családi helyzetünk, az önismeretünk, a gyermekkorból hozott tapasztalatok alapján. Egy meghallgatott szituáció és a hozzá tartozó kérdés után jön belőlünk a válasz, amely tartalmazza tudat alatt mindazon emlékeket, amely velünk egy hasonló helyzetben történt, ha pedig nem éltük még át a kérdés tárgyát, akkor egy eshetőséget idézünk fel magunkban a saját valóságunkból megközelítve, hiszen azt ismerjük igazán. Ezért a tanácsokban mindig elmondunk valamit önmagunkról, hűen tükrözi gondolkodásunkat, még ha a legjobb szándékkal mondunk valamit, akkor sem tudunk önmagunkon teljesen átlépni. Szoktuk is mondani, hogy „ha tudná anya, biztos ezt vagy azt mondaná”. Ez természetes, hiszen ismerjük édesanyánkat, ismerjük, hogyan reagál egy helyzetben, mi a véleménye, milyen a személyisége.
Az életben talán mindennek a mérték a lényege. Mértékkel bármit megtehetünk, attól semmi bajunk nem történik. Tanácsokat is kérhetünk mértékkel, hiszen ha több nézőpontot meghallgatunk, akkor lehet könnyebb is lesz a döntéshozatal, esetleg közben megleljük magunkban is a jó megoldást, de gondoljunk bele abba is, hogy ki az a személy, aki mondta nekünk, milyen világnézettel rendelkezik.
Tanácsot megfogadni vagy magunk dönteni? Azt tanácsolom mindenki döntse el maga, hogy dönt és, hogy ezt a tanácsot megfogadja-e avagy sem.
Fotó: Freepik
