Barsi Balázs atya írja, hogy istengyermeki életünk pünkösdkor kezdődött, akkor, amikor láthatóan, hallhatóan és érezhetően Isten nem szűkösen, de túláradó bőséggel ajándékozta a Szentlelket, aki az Ő legbensőbb életébe akar vonni mindent és mindenkit.
Jó tudni és tudatosítani, hogy a keresztény hit nem egy bizonyos tanítással való értelmi-érzelmi azonosulás, hanem élet, amely túlmutat a földi lét keretein. Vagyis nekünk nem a földön járó Jézus nyomába kell szegődnünk, mint az apostoloknak; nem kereszthalálában kell felismernünk, hogy Ő valóban Isten Fia, mint ahogy a római századosnak; de még csak nem is feltámadásában kell Őt Úrnak és Istennek vallanunk, mint Szent Tamásnak. Számunkra is minden a pünkösddel, a Szentlélek kiáradásával kezdődött a keresztségünkben akkor, amikor Krisztus Urunk élete betöltött bennünket, s ami a cselekvő hitünk által egyre jobban kibontakozik bennünk.
Tanúságtételünknek innen kell forrásoznia. Tanúskodni az Úr Jézusról tehát nem azt jelenti, hogy elmondjuk a történetét, nem is csupán azt, hogy Megváltónknak valljuk Őt, sőt még csak nem is azt, hogy hirdetjük az Ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt, hogy ugyanazt az életet éljük, amit Ő: az ő istengyermeki életét a magunk sajátos körülményei között.
Ezt sejteti a „mi és a Szentlélek” kifejezés (vö. ApCsel 5,33), ami azt jelenti, hogy a Szentlélek rajtunk keresztül tanúskodik, s az Ő erejével az Atyához vonzhatjuk embertársainkat, miként azt az Úr Jézus is tette.
Adja Isten, hogy a Szentlélek hathatós kiáradása által mindjobban Hozzá hasonuljunk, s ez a Vele való azonosulás alakítsa át egész életünket. Segítse mindnyájunkat a Lélek ereje, hogy ne a körülményeink megváltozásától várjuk, hogy jobbak, szentebbek legyünk, hanem attól, hogy Ő fokozatosan átalakíthassa benső világunkat, viszonyunkat elsősorban az Atyához, majd önmagunkhoz, embertársainkhoz és a dolgokhoz egyaránt.
Ne azt a kiváltságot vágyjuk és kérjük, hogy külsőleg is megjelenjenek testünkön az Úr Jézus sebhelyei, mint a kiválasztott stigmatizáltakon, hanem azt, hogy el tudjuk fogadni sebzettségeinket, külső-belső szenvedésünket, és ezeket az Ő szenvedésével egyesítve a Szentháromság megváltó művének részévé tegyük a világ életéért.
Gábor Bertalan szepsi esperesplébános
