Szakítunk, összetörünk, tovább lépünk

A szakítás egy nehéz tapasztalás, amelyet szinte mindegyikünk megtapasztal élete során. Vannak olyan szerencsések, akik rögtön megtalálják az igazit és ők kimaradnak ebből az „élményből”, amelyet mindannyian szívesen kihagynánk.

A kapcsolat végével felerősödnek olyan érzések, mint a szomorúság, harag, gyász és akár a megkönnyebbülés. Bár sosem könnyű, egy kapcsolat befejezése néha mindkét fél számára a legjobb döntés lehet, ha a kapcsolat folytatása egészségtelenné vagy ’értelmetlenné’ vált. Szakítás során a legfontosabb szempont a nyílt kommunikáció, hogy őszintén elmondhassuk mi is és párunk is az érzéseit a kapcsolat befejezésének okairól, ezzel kapcsolatos terheinkről. Bár ezek a beszélgetések minden szempontból kihívást jelenthetnek és érzelmileg megterhelőek lehetnek, segítenek megteremteni a megértés és a lezárás alapját. A szakítás során alapvető fontosságú, hogy tisztelettel és előzékenyen viszonyuljunk egymáshoz. Még ha a szakításról szóló döntés kölcsönös is, akkor is lehetnek sértett érzések és veszteségérzés, megnyilvánul a gyász. Ha kedvesen és empátiával bánunk egymással az megkönnyítheti a különválást nehézségét.

A szakítás után az egyének gyakran érzelmek egész sorát élik át és más típusú veszteségekhez hasonló gyászfolyamaton mehetnek keresztül. Normális, hogy szomorúságot, magányt és az üresség érzését éljük át. Lényeges, hogy időt szánjunk a gyógyulásra, és hagyjuk, hogy megtapasztaljuk ezeket az érzelmeket, átéljük őket, még ha fáj is. Ha támogató barátokkal és családtagokkal vesszük körül magunkat, valamint a fejlődésünkbe fektetünk és szükség esetén szakember segítségét is igénybe vesszük az segíthet a gyógyulásunkban.

A szakítás utáni továbblépés fokozatos folyamat. Fontos, hogy időt és teret adjon magának az ember a gyógyulásra. Az előző kapcsolatból levont tanulságok átgondolása értékes lehet a személyes fejlődésünk szempontjából. Lehetőséget ad arra, hogy újraértékeljük szükségleteinket, vágyainkat, céljainkat, és dolgozzunk egy erősebb önismeret kialakításán.

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra