Vankó Attila költő jelentette meg első zsengéit az alapiskola újságjában. Szvorák Zsuzsanna, a füleki Apropó Kisszínpad koszorús rendezőnője Nyitrára, a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tudományok Kara magyar – angol-tolmács szakára küldte utána Saláth Richárdnak, a Levél Kedvesemnek főszerkesztőjének levelét, amelyben munkatársakat keresett. Két éve áprilisban jelent meg Bóna Friderika első, Életérzékeny című műve a lap hasábjain, az év júniusában első kisregénye is a könyvesboltok polcaira került. Gyorsan fogy.
Amoda. Ez a címe. Miről szól?
Arról, hogy el tudunk-e szakadni a gyökereinkről, attól, amiben felnőttünk, hogy ne hiányozzon, és ne lepjenek el az emlékek. Ki tudjuk-e ezt tépni magunkból? Érdemes-e, vagy sem? Hogyan működik ez az emberben? Karola és az édesanyja a hősei. Együtt élnek valahol, Nyugat-Szlovákiában. A férje nincs velük, elváltak. Karolát tiltja az asszony az amott élő rokonságtól. Azt gondolja, minden elveszne, ha elengedné, mert ő ott nem érezte jól magát, oka van, hogy eljött. Karola pedig itt nincs a bőrében. Egy szép napon azt mondja, hiányzik neki valami az életből, és elindul megkeresni. Amoda.
Útközben témákon tűnődsz?
Zenét hallgatok. Az írás után, a zene a második szerelmem. Amikor valami eszembe jut, felírom. Ha nem a buszon, akkor két állomás között.
Hol volt az Amoda könyvbemutatója?
Dunaszerdahelyen, az Itsipitsi könyvesboltban. A könyvbemutatókat imádom! Szeretek beszélgetni az olvasókkal. Figyelni, ki olvasta a könyvet, ki nem. Mit váltott ki abból, aki már elolvasta. A könyvbemutató után a tulajdonos hölgy azt írta az eseményről az interneten, hogy külön élmény volt számára egy generációs történetet úgy hallgatni, hogy egyik oldalon az anyuka, a másikon a lánya ült. Generációkról szól a könyvem. Nagyanya, anya, lány, unoka kapcsolatról.
Huszonegy éves koromig családi házban éltem, azután költöztünk panelba. Emeletes családi házunk volt. Lent laktunk mi, apu, anyu, én. Fent a neném, a férje és az unokatestvérem, egy kisebb házban, a mamám. Amikor nenémék elköltöztek, ő ment a helyükre. Végül mi is elköltöztünk. Addig három generáció élt egy udvarban. Szüntelenül nyüzsgés volt, az emberek ki-be jártak. Tesók, rokonok, unokatestvérek, másod-unokatestvérek adták egymásnak a kilincset. Sok ember között nőttem fel. Ültem, és hallgattam a történeteiket.
Most is figyeled az embereket?
Hallgatom őket, elolvasom az üzeneteiket. Megérintenek a személyes történetek. Egy ismeretlen, Fülek mellől, azt írta, az Amoda visszahozta a gyermekkorát. Ha egy idegen megosztja velem a gondolatait arról, amit írtam, olyan érzés, amit nem tudok elmesélni. Amúgy mamámmal szemben lakik az ángyom, akinek tipikus beszólásai vannak, amiket beépítettem a kisregénybe. A könyvet a két mamámnak, Manci ángyomnak és az olvasóknak ajánlom. Különös karakter. Mindig hozzáadta az élethez azt a kis pluszt, amikor átmentem hozzá beszélgetni.
Az utcán is felismernek?
Volt, hogy átkiabáltak az út másik oldaláról, hogy: „Fridi! Olvastunk, szuper a könyved!” Később kezdtem kérni, hogy bárhová viszik a könyvemet, folyópartra, tenger mellé, küldjenek egy fotót, hova, merre került. Rengeteg remek felvétel érkezett.
Angol nyelvvel foglalkozol. Eminnen is vágysz amoda?
Most töltöttem öt hónapot egy hallgatói program keretében Olaszországban. Mindig is tetszett az olasz nyelv, a kultúra, az ottaniak viselkedése, a gasztronómia. Végtelen nyugalmat tanulhatunk az olaszoktól. Amikor ebédelnek, kizárólag a velük szemben ülő másikkal törődnek, és kizárják a világot. Szeretnék itt is, ott is körülnézni még. Egyáltalán nem döntöttem el, hogy hol és hogyan szeretném leélni az életemet.
Az interneten hetente hallani a hangodat.
Önkéntes vagyok a Gömör és Nógrád Rádióban, amely online rádió. Van egy műsorom, a Titkos Hozzávaló. Gasztroműsor, amely a Palócföld kulináris élvezetivel foglalkozik. Palóc emberekkel beszélgetek vagy olyanokkal, akiknek valakije palóc. A vadászattól kezdve, azon keresztül, hogy miképp főzzünk, ha ételallergiánk van, a cukormentes süteményekig minden szóba kerül.
Készül a második köteted?
Novellagyűjtemény lesz. Már írom a novellákat. Az egyikben egy férfi és egy nő beszélgetnek a színházban, előadás előtt. Állnak a pultnál, isszák a pezsgőt. Egyszer csak a nő észrevesz valamit. A többit nem árulom el.
Fotó: a szerző
