A csend nem beszél, a csend hallgat, de mégis tanít bennünket.
Volt ma egy gondolatom. Az motoszkált a fejemben, hogy csendet akarok. Érdekes, hogy pont a fejemben hangzott el mindez. Pár héttel ezelőtt túl sokat beszéltem, olyan dolgokat is, amelyeket mások nem hallottak meg, pedig szerettem volna. Mi történt? Berekedtem. Szerencsére már ezen túl vagyok, de ma ismét túlterheltem magam és jó érzés volt csendben maradni. Ilyenkor a rekedtség korlátoz a beszédben, nem tudom kifejezni magam. Milyen gyönyörű képlet. Milyen szép is a magyar nyelv, kifejezi a gondolatokat képekkel.
Mindig is ijesztőnek találtam a csendet, de mióta az elmúlt két évben többször, rövid ideig találkoztam a rekedtséggel, valahogy megtanultam pozitívan látni ezt az időszakot.
A csend bizony tényleg sokszor ijesztő. Gyakran beszélünk csak azért, mert azt érezzük, hogy kínos lenne a hallgatás, vagy egy csendes lakásban ülve a magány érzését éljük át. De a csend lehet megnyugtató is, mikor két szerelmes egymás kezét fogva csendben nézi a tájat, magába szívva a pillanatot, vagy egyedül a teraszon ülve elkortyolgatva a reggeli kávénkat.
Ha valakit beszédre akarunk bírni, maradjunk csendben – hallottam az egyetemen tanáraimtól – és mennyire igazat szóltak.
A csend letisztítja a gondolatainkat és engedi, hogy magunkra figyeljünk. Igen, néha rémisztő a saját gondolatainkat meghallani, hiszen az összes félelmünk, gyengeségünk, minden, amitől menekülünk a tudatunkba kerül. Nem vagyunk boldogok a párunk mellett? Nem érezzük jól magunkat egy társaságban? És még sorolhatnánk azokat a kérdéseket, amelyekre nagy valószínűséggel nem szeretnénk őszintén választ kapni magunktól, mert akkor lehet változtatni kellene, és a változás is sokszor ugyanolyan ijesztő, mint a csend.
A csend a világ megfigyelését is jelenti. Megfigyelem azt, ami körülöttem van, az itt és mostot, ezt a pillanatot. Van egy módszer erre, a meditáció. Ennek a lényege, hogy az ember csak ül – vagy fekszik és engedi, hogy a gondolatai áramoljanak. Megfigyeli, de egyiknél sem ragad le igazán. Létezik vezetett meditáció is, de aki zaklatott idegállapotban van, vagy nagyon szorong gyakran képtelen ellazulni és szimbolikus, testi érzeteken magába nézni, mert ez a belső elcsendülés rémisztő számára.
Pedig érdemes néha csendben lennünk, hiszen a rohanás, a vibráló valóság vagy előbb utóbb rákényszerít bennünket vagy rájövünk egy idő után, hogy néha megfigyelni hasznos dolog. Egy mentális wellness, amely ellazít és feltölt.
