Pünkösdi koncert Nagytárkányban

Felső-Bodrogköz délkeleti csücskében, a szlovák-magyar-ukrán hármashatár mentén fekvő Kistárkányban – a helyi önkormányzat és a református egyházközség szervezésében – június 11-én pünkösdi koncertet tartottak a közelmúltban felújított református templomban. A vasárnapi koncerten Tarr Ferdinánd helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket.

A hagyománnyá vált eseményen elsőként Choma Manuela hegedűművész lépett fel, Choma Éva nyugdíjas zenetanárnő zongora kíséretében. A Pro Cultura Minoritátum Hungarie-díjjal kitüntetett Vihula Mihajlo gitárművészről méltán elmondható, hogy kivételes zenei tehetség. Előadásában népdalfeldolgozások, saját szerzemények, zsoltárok és világhírű zeneszerzők gitárra átírt művei váltották egymást.

A Miskolci Nemzeti Színház énekkarát a honi születésű Zamatócky Florianna, Vajda Éva, Tisza Lajos és Kolosi Balázs művészek képviselték, akik repertoárjukban a zenevilág nagymestereinek szerzeményeiből operaáriákat, duetteket, egyházzenei énekeket szólaltattak meg, a már említett Vihula Mihajlo gitárművész kíséretével.

Az esemény végén az „Emeld fel a szemedet az égre” című imát a művészek és a jelenlévők közösen énekelték el a kistárkányi Gönczi József gitárkíséretével. A község polgármestere, Bálint Csilla hálás szívvel köszönte meg a művészek nagyszerű előadását.

A koncertet követően szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program.

Monka Zsuzsanna

Fotó: Dombháthy Záhorec László

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra