A labdarúgóként jogászdiplomával is rendelkező dr. Sárosi Györgyöt a Ferencvárosi TC történetének egyik legnagyszerűbb futballistájaként tartják számon, hiszen teljes játékos-pályafutását – mind a tizenhét évet – a zöld-fehér klub kötelékében töltötte, és sikert sikerre halmozott az egyesülettel.
Az 1930-as évek egyik legjobb, és világszerte is elismert magyar labdarúgója számos – mai napig megdöntetlen – rekordot hagyott hátra, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott története során először világbajnoki döntőt játszhasson.
Az „elfeledett” VB-ezüst egyik hőse nem csupán játékosként, hanem edzőként is kimagaslót alkotott, hiszen mindeddig ő az utolsó magyar szakember, aki az olasz Juventus FC csapatát bajnoki címig vezette.
A rajongók által csak Sárosi doktorként és Gyurkaként emlegetett labdarúgó az I. világháború kirobbanása előtt két évvel, 1912. szeptember 16-án látta meg a napvilágot Budapesten, Stefancsics György néven.
A családból nem csupán György, hanem a testvérei is a sportolást választották „hivatásul”. Öccse, Sárosi Béla huszonöt alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, és mind ott, pedig a Fradiban is a testvére csapattársa volt. Másik fivére, Sárosi László azonban nem a futballra, hanem a vízi sportokra tette le a „voksát”, hiszen úszóként, valamint vízilabdázóként erősbítette a család hírnevét. (László fia, ifj. Sárosi László szintén az apja nyomdokaiba lépett, és vízilabdázóként az 1976-os montreali olimpián nyert aranyérmet).
Gyurka 1922 és 1930 között az Eötvös József Gimnáziumban tanult, és ebben az időszakban, ifjúsági szinten kiváló eredményeket ért el több sportágban is. Tagja volt annak a vízilabda csapatnak is, amely megnyerte az országos középiskolai bajnokságot (1928-1930).
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja az egyetemi tanulmányai idején a BEAC-ban rúgta a labdát, viszont teljes mértékben a Ferencvárosi Torna Club saját nevelésű játékosának számít. A zöld-fehér klub felnőttcsapatába mindössze tizenhét évesen, 1929-ben került be, és húszéves korára már az együttes egyik legmeghatározóbb tagjának számított. Kiváló fizikai adottságai mellett rendkívül magas szintű technikai és taktikai felkészültséggel, valamint kiemelkedő játékintelligenciával rendelkezett. Irányítókészségét és helyzetfelismerését mind a védekezésben, mind a támadásban kitűnően alkalmazta.
Sárosi a Ferencvárossal összesen öt bajnoki címet nyert 1932 és 1941 között, és öt alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát is, három alkalommal pedig gólkirályi címet (1936, 1940, 1941) is ünnepelhetett. Tagja volt annak a csapatnak is, amely 1937-ben megnyerte a Közép-európai Kupát (Mitropa Kupa), miután a fináléban legyőzték az olasz Lazio csapatát. Gyurka az FTC színeiben, 1929 és 1948 között összesen 639 hivatalos mérkőzésen játszott, és ezeken a találkozókon 633 találatot szerzett. (Friss információk és adatok alapján ez a szám valójában 646 mérkőzés és 636 gól lehetetett.)
A magyar labdarúgó-válogatottban tizennyolc évesen, 1931-ben mutatkozott be Jugoszlávia ellen, és rögtön kulcsember lett. A II. világháború előtt két világbajnokságon szerepelt – 1934-ben és 1938-ban –, s az utóbbin ezüstérmet nyert a csapat, amely a válogatott történetében mind ez idáig csak kétszer fordult elő. 1954-ben, Svájban Puskás, 1938-ban, Franciaországban pedig Sárosi volt a csapatkapitány. Minden mérkőzésen gólt szerzett – összesen ötöt –, így a góllövőlistán a csapattársa, Zsengellér Gyula, valamint az aranyérmes olasz csatár, Silvio Piola társaságában, holtversenyben a második helyen végzett.
Sárosi doktor 1931 és 1943 között 62 alkalommal húzta magára a magyar válogatott mezét, és ezeken az összecsapásokon 42 gólt szerzett, így a válogatott gólokat tekintve az örökranglista előkelő, ötödik helyén áll, Hidegkuti Nándort és Bene Ferencet megelőzve. Ő tartja a válogatottban az egy mérkőzésen elért gólrekordot is, ugyanis 1937-ben, a Csehszlovákia elleni találkozón (8:3) 7 gólt lőtt a kor egyik legnagyszerűbb kapusának, František Pláničkának a hálójába. Ugyanebben az esztendőben Közép-Európa válogatottjába is meghívást kapott, amit akkoriban csak a világklasszisok érdemeltek ki.
Még a játékos-pályafutása befejezése előtt két évvel, 1946-ban kinevezték a magyar labdarúgó edzőtestület ügyészévé, majd 1948-ban – hivatalos engedéllyel – külföldre, Olaszországba távozott, ahol többek között a Juventust, az AS Romát, valamint a Bolognát is edzette, de edzői pályafutása alatt Svájcban, az FC Lugano csapatánál is megfordult. 1952-ben a Juventus FC az ő vezetésével szerezte meg az olasz bajnoki címet.
Sárosi György később élete végéig Olaszországban élt és tevékenykedett, s felnőtt edzői pályafutása befejeztével, utánpótlásedzőként – főképp a Genova városában található UC Sampdoria alkalmazásában – számos tehetséges labdarúgót indított el a pályán. Nyolcvan esztendősen, 1993. június 20-án hunyt el Genovában. A tekintélyes World Soccer Magazine 1999-ben a XX. század száz legnagyszerűbb labdarúgója közé sorolta.
Fotó: Wikipédia
