Adalékok a Titan tragédiájához

A Titan úgy tűnik, sok minden volt, csak nem erős óriás. Egyre több szakértői vélemény bukkan napvilágra a merülőhajó műszaki megoldásainak előnytelenségéről és elégtelenségéről. Rendkívül nehéz ezekről beszélni, hiszen az OceanGate vezérigazgatója, Stockton Rush pilótaként vesztette életét a szerencsétlenségben. Ugyanakkor lehet, hogy a vállalat mulasztásai vezettek a tragédiához.

Szakértők már korábban, több alkalommal kifogásolták a hajótest anyagát, mely túl könnyű és kevésbé ellenálló volt, valamint a csőformát, mely sérülékennyé tette a járművel a magas nyomással szemben (az erre szolgáló kabinok gömböt formáznak, igy lehetővé teszik, hogy a külső terhelés egyenletesen terüljön szét a felületén.) Figyelmeztettek az egyes berendezések védtelenségére, bizonyos műszerek tesztelésének hiányára, az alkatrészek, helyenként rögtönzöttnek tűnő elhelyezésére…

Egy másik valóban visszautasítónak mondható információ is szivárogni kezdett – elsősorban konzervatív hír csatornákból, mégpedig a tengerészet kommunikációjával kapcsolatban. Még James Cameron filmrendező is tudni vélte a jármű pusztulását, ahogy a haditengerészet illetékeseinek is ismernie kellett annak feltételét és idejét. Többek közt Cameron is meggyőződéssel állítja, hogy a kommunikáció elvesztése, valamint a hajótest végzetes roncsolódása egymással összefügg, egy időben történt. A kutatást végző egységek azonban még napokig keltették a reményt a közönségben, erre-vagy, arra való hivatkozással. Valakiben felmerült a gyanú, hogy mindez csupán arra szolgált, hogy Hamish Harding, Shahzada és Suleman Dawood, Paul-Henri Nargeolet, végül Stockton Rush szerencsétlen története elterelje a figyelmet Joe Biden elnök fiának, Hunter Bidennek bírósági eljárásáról… Az elnök fia adókerülés, lőfegyverrel való visszaélés vádjával szembesül.

Forrás: Candace Owens Podcast

Fotó: pixabay.com

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Ne késsük le a pillanatot!

Már egy ideje szemezek a Mindfulness módszerével, úgy gondolom hasznos tanács a hétköznapokra, így talán a cikk olvasójának is segítségére lehet ha éppen szorongásra, stresszoldásra