Az USA-ban működik egy alapítvány, melynek célja az, hogy olyan állatoknak adjon menedéket, melyeket az emberek különös kedvencekként tartanak. Nem hagyományos háziállatokra (kutyára, macskára) kell tehát gondolni, hanem természetüknél fogva vadállatokra. Ilyesféle bestiákat birtokolni, legtöbbször meggondolatlanság: nem csak az emberre jelenthet veszélyt, hanem az állat sorsát is megpecsételi. Erre sokan későn jönnek rá, és a kényelmetlenné váló lénytől, hasonlóan felelőtlen módon kívánnak megszabadulni.
Az Apex Protection Project, Oklahomában mentette meg Riggs-t, a farkast. Riggs rabságban született. Nem maradt „gazdájánál” – megszökött. Sajnos azonban hiába volt a canis lupus faj egyede, mivel szülei nem taníthatták, hogyan kell farkasként megélni a vadonban, nyomorultul kóborolt. Jobb híján úgy tengődött, mint a rókák, vagy idehaza a hegyekből levonuló medvék: az emberek udvarait dézsmálta, kutya eledelt lopott, a szemetet válogatta. A lakosok természetesen megijedtek a fel-felbukkanó jövevénytől, igy a megfelelő hatóságok, munkatársai, három hónapos besurranó életmód után befogták. Sajnos ez nem volt derűs fordulópont: Riggs-t alapvetően halálra ítélték. Az alapítvány munkatársai két nappal a tervezett eutanázia előtt jelentek meg érte, és szerencsésen megmentették.
Riggs hálás, játékos farkas. Bár azt várták, hogy jóval visszafogottabb lesz majd, ahogy hasonló helyzetben fajtársai, nem ilyen lett. Zabolátlan, nem idomítható, mint a kutyák, mégis sok, háziasított unokatestvéreire emlékeztető tulajdonságot vett fel. Kifejezetten kedveli az emberek társaságát – elsősorban megmentőjéhez ragaszkodik. Nem csupán az étel vonzza, olyan, mint egy örökmozgó gézengúz. Válaszol a füttyjelekre, a körülötte élő embereket saját falkájának tekinti. Szeretetét az ember számára kissé fájdalmas, ám a farkasok világában megszokott módon mutatja ki: harapdálja szájukat, szereti kezeiket a szájában tartani. Riggs nem óhajt a falka vezére lenni, de azt sem hagyja, hogy uralkodjanak felette!
Riggs különös jelenség, hiszen szürkefarkas létére, mikor rátaláltak, bundája fekete volt. Ahogy idősödik, egyre jobban fakul. Feltételezik, hogy öregségére teljesen fehér lesz. A genetikusok ezt úgy magyarázzák, hogy tizezer évvel ezelőtt, valamelyik őse már domesztikált kutya volt, aki visszatért a vadonba. A gének, melyek a fekete bundáért felelősek, azóta is tovább öröklődtek – nem esztétikai okokból, hanem mert erősebb immunrendszert is kölcsönöznek az állatnak.
Forrás: GeoBeats Animals
Fotó: Apex Protection Project
