Nagymad nagyban adta

Kárpát-medencei ízek és színek a falu ünnepén

Európai Uniós támogatással valósult meg az idén a falunap Nagymadon. Három napon keresztül együtt mulatott az 571 lakosú falu apraja-nagyja a testvértelepülések közül a magyarországi Bakonytamásiból és Ikrényből, a romániai Gyergyóújfaluból és a szerbiai Kispiacról érkezett vendégekkel augusztus első hétvégéjén.

Bicsakfa és Európai Unió

„Ez a legnagyobb ünnepünk” – ült le kiadónk standjához László Gábor polgármester. „Az EU jövője a mi kezünkben – Nagymad 2023 elnevezésű pályázaton nyert Európai uniós támogatásból valósul meg ez a többnapos rendezvény. Együtt a falu, kilátogatnak a családok, akiknek színes porgrammal kedveskedünk. A másik fő községi ünnepünk az Önkormányzati Napok lesznek novemberben, annak tiszteletére, hogy ismét önállóvá vált önkormányzatunk 1990-ben, a bársonyos forradalom után. Ugyanis 1960-tól, a szocializmus ideje alatt Albár községhez tartoztunk” – tájékoztatott a polgármester, majd egy másik történelmi időszakba, Corvin Mátyás idejébe kalauzolt, amikor az igazságos király erre járt vadászni, és volt az itteni erdőben egy kedvenc tölgyfája. „Ennek a fának a törzsébe dobáltak piros- és zöldnyelű bicskákat a vitézei. Két nagymadi atyafi pedig hazavitte a bicsakokat a faluba. Amikor azután a következő évben nem találtak bicsakot a fán, mérgükben kivágták a tölgyet, de a bicsak azóta is a nagymadiaké” – fejezte be a legendát László Gábor. Ünnepi rendezvénysorozatuk Corvin Mátyás mellszobra megkoszorúzásával vette kezdetét.

Mindenki főzött

Aranyi János a gyömrői Fakanálforgatók vezetője egy régi nagymadi főzőversenyről a kategóriájában elvitte az összes helyezést, a különdíjat, de még a vándorserleget is. Az idén Jakab Máriával készített bőség- és húsos tálat. Elsőként adták le az ételeket a zsűrinek, amelynek az elnöke Ambrózi Zoltán séf volt. „Hétévesen főztem először. Vadászok és horgászok is. Manapság már a zsűri elnöke szoktam lenni jómagam is hasonló főzőversenyeken” – sorolta vitéz, sir Aranyi János, aki négy lovagrend lovagja, és saját, működő ágyúja van. „Hagyományőrző bemutatókon, olykor főzőversenyeken szoktam elsütni, de nem mindenhova engedik be” – jegyezte meg a főzőmester.

Székelyföldről, Kányád községből érkezett az önkormányzat csapata, amelyet Derzsi Albert alpolgármester vezetett. „A főzőverseny zsűrijébe is beválasztottak. Miccset és óriáspecsenyét készítettünk. Remekül éreztük magunkat, ez a legjobb kiszállásunk az idén. Bősön volt a szállásunk. A napokban lesz nálunk is hasonló rendezvény, szeretnénk legalább a nyomdokába lépni az itteni remek színvonalnak” – nyilatkozta.

A lefőzhetetlenek

A helyi KGB 2 csapat nyerte az idei, V. Nemzetek Hídja bicskás ételek nemzetközi főzőverseny kiemelt fődíját. „Tíz éve, a Bicska Napokon már nyertünk KGB néven, ezért tettük mellé a kettest. Jó érzés most elvinni a díjak díját, megható, hogy a legjobbak lettünk” – avatott be Bachman Péter. „Gyermekkorunk óta ismerjük egymást, tizenöt éve főzünk együtt a legkülönfélébb alkalmakon. Minden a hazai alapanyagokon múlik és azon, hogy utoljára tesszük bele a piros paprikát”– vette át a szót Kántor Benő. „Marhagulyást készítettünk lábszárból és tárcsán sütött cigánypecsenyét tarjából. Nagyon örülök, hogy miénk lett a kiemelt fődíj. El sem hiszem!” – nevetett Gulázsi Marián.    

Politikusok a falunapokról

„Nagyon finom volt a babgulyás, amit a kollégáim főztek” – mondta lelkesen Sólymos László, a Most–Híd párt elnöke. „Sok falunapra járok, el kell menni az emberek közé, meghallgatni a gondjaikat, kellenek a találkozások. Szeretem a falunapok hangulatát. A faluban fontos a kultúra, az iskola, az óvoda, és az ilyen események is fontosak, ahol összejönnek az emberek és ki tudják engedni a gőzt” – vélekedett a pártelnök.

„Őzgulyást készítettünk, amelyhez Csicsóról hozta az őzet az egyik ismerősünk” – árulta el Menyhárt József, a Szövetség párt Nagyszombat megyei képviselője hozzátéve,  jó hangulatban telt a főzőcskézés. „Közösségteremtő ereje van, hogy az emberek kijönnek. Nagyon ritkán nézünk egymás szemébe ebben az agyonkütyüzött világban. A falunapon kezet foghatunk, látjuk a másik embert a maga fizikai valójában, tudunk vele pár szót váltani. Ezek olyan pillanatok, amiket meg kell becsülni, mert kiveszőben vannak” – mondta a politikus.

Közben egymás után léptek színpadra a Bicsakfa énekkar, a Szivárvány tánccsoport ésa többiek. A hastácosnővel az eső is megérkezett. Mégis derűs élményekkel indultunk hazafelé a nagyban ünneplő Nagymadról..

Bárány János

Fotó: a szerző

Oszd meg barátaiddal:

Facebook
Olvass tovább!

További cikkek

Ízelítő a Remény hetilap 35. számából

A Remény e heti száma, amely augusztus 27-én, évközi 21. vasárnap jelenik meg, ismét gazdag olvasnivalót kínál. A címoldalon, az „Identitáskeresés” címmel megjelent vezércikket Balga

Egyre több magyar vásárol ingatlant Dubajban

75 millió forintból privát medencés garzont lehet vásárolni Dinamikusan növekszik Dubaj népszerűsége a külföldi ingatlan befektetők körében, ami alól a magyarok sem képeznek kivételt. Az

Amatőrként a dobogón

Ebben a cikkben a kilenc éve működő Bősi Futóklub tagjaival, Király Mátyással és Képesi Attilával készített interjút olvashatják, ahol szó esett a futóklub kezdeteiről, versenyekről

A Nemzet Aranyai Komáromban

Az ünnepnaphoz kötődően került bemutatásra Komáromban a Nemzet aranyai című film, amely a legendás magyar vízilabda csapat útját mutatja be a három olimpiai aranyig. A