„Figyelj, szerintem meg kéne csináltatnod, tuti jól állna! Na? Ide, a válladra. Vagy a másikra? Ne izélj már, hiszen vannak fiús minták is. Például a szarvas! El tudsz képzelni férfiasabbat egy szarvasnál?” – a győzködés egy fiatal édesanya részéről érkezett a Bogyai Gyermeknapon, a csillámtetkós asztalnál. Azt már kitalálhatták, hogy a győzködött fél az erősebb nem egyik képviselője. De nem ám egy fiúcska, a szomszéd srác vagy egy jó arc a suliból! Engem, a sokat látott, de csillámtetkót még sosem kreáltatott újságírót próbáltak meggyőzni. Nem sikerült. Ragyogok én anélkül is.
Azt már megfigyeltem amúgy a gyermeknapi rendezvényeken, főként a csallóközi vidám falukban, hogy két olyan attrakció van, ami tömegével vonzza a kicsiket. Az egyik határozottan a csillámtetkó, s ha párosul arcfestéssel is, az pedig maga a Kánaán! A másik pedig a mezőgazdasági gépek: traktorok, markolók, kombájnok, bob-catek, amik hatalmas hanggal bedübörögnek a helyszínre, majd vezetőik diszkréten odébb állnak, hogy a legfiatalabb korosztály birtokba vehesse az óriás járműveket, felmászhassanak a fülkékbe, megcsodálhassák a gombokat, az irányítókarokat. Csakhogy néha még a gyerekeknek sem egyszerű. Mert mi, felnőttek is voltunk ám gyerekek, és vágytunk még a rozzant, régi traktorokba meg darus autókba, csakhogy akkor nem voltak ilyen klassz Csemadokosok, akik kitalálták volna a gondolatainkat, és megvalósították volna álmainkat. Most meg? A bogyai vadászházhoz begördültek a príma Claasok, akkorák, mint egy dinoszaurusz, és legalább annyira erősek is, és most meg csak nézzük őket, és integessünk a porontyainknak, akiknek szabad a belépés? Körbenéztem: néhány apuka szeme villámokat szórt, másokéban egy pillanatra szomorú lemondás csillogott. Bizony: a mi időnk e téren már lejárt, már csak a kölykök foglalhatják el a járgányokat. Mi már csak maximum munkaszerződéssel.
Úttörők lettek a Csemadok Bogyai Alapszervezetének üdvöskéi! Egyrészt a környezetvédelem, másrészt pedig a maradandó emlékek végett, ugyanis az idei gyermeknapon debütáltatták a Csemadok Bogya re-poharat. Lelkes gyűjtője vagyok az ilyen ivóalkalmatosságoknak, viszont egyelőre Csemadokossal még sehol nem találkoztam. Bravó, hölgyeim, kiváló ötlet volt, egészen biztosan követőkre leltek!
Szintén közönségsikernek örvendett a lovas kocsizás, és quadozni is lehetett, ha valakinek az egy lóerő kevésnek bizonyult volna. Lehetett készíteni homokképet, a fölös energiák levezetésére pedig ugrálóvárak szolgáltak. A Bogyai Vidám Nyugdíjasok Klubja idén sem tétlenkedett: íncsiklandó sütemények egész hadával készültek a rendezvényre, és természetesen a palacsinta sem maradhatott el. Ha már gasztronómia, gondoltak a szülőkre is: marhapöri, pacal, pecsenye és lángos volt a terítéken. A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is várta a jelentkezőket a Parasztolimpia, ahol játékos-mókás-ügyességi versenyszámokban mérhették össze nem annyira tudásukat, mint inkább kreatív helytállásukat az indulók.
Tudják, mi a jó még a Bogyai Gyermeknapban? Ha az embernek nincs csemetéje, ha nem akar senkivel sem beszélgetni, ha csak arra vágyik, hogy megegyen egy pompás pecsenyét, hozzá az italt, amire vágyik, és elszundítson a zsibongó közösség mellett, hátát egy fának támasztva, akkor is megtalálhatja a számítását. De ha úgy érkeznek meg a helyszínre, hogy szeretnék átérezni az élményt, kivenni mindenből a részüket, meghosszabbítani az életüket (a nevetés, bizonyítottan, kiváló ellenszere az öregedésnek), sok-sok hasonlóan gondolkodóra, minden alkalmat ünnepként megélőkre találnak. Erről beszélnek a politikusok – bár nem értik, erről szólnak a tanulmányok – bár nem adják vissza: a közösség ereje, a közösségi lét. Így kell ezt csinálni!
fotó: Kalmár Csaba
