A cím – természetesen – idézet: Tanító Péter református lelkésztől hallottam, aki „civilben” jelent meg a Megyercsi Két Tanítási Nyelvű Óvoda felújított konyhájának átadóján, és idézte egy baráti tiszteletes ide vonatkozó asztali áldását. Frappáns szöveg volt, teljesen az alkalomhoz illő, hiszen az óvoda új létesítménye épp az éhes szájakat fogja kiszolgálni. A lelkész köszönetét fejezte ki a községnek az álmokért, azok megvalósításáért. Hozzátette, rendkívül jó érzés átadni bármit, ami azért újult meg, hogy a gyermekeknek minél kellemesebbek legyenek a mindennapjaik.
Népes tömeg gyűlt össze hétfő délután a megyercsi óvoda udvarán, valamivel több mint fél nappal annak szeptember elsejei nyitása előtt. A helyi lakosokon, az óvoda alkalmazottain és a megyercsi önkormányzat képviselőin kívül a helyszínen tiszteletét tette Zuzana Matejičková országgyűlési képviselő, Csernyánszka Mónika, Ekel- és Németh Andrea, Csicsó polgármester asszonya, aki egyben a Nyitra Megyei Közgyűlés képviselő-jelöltje, Kárpáty Ernő, Gúta város alpolgármestere, szintén a Nyitra Megyei Közgyűlés képviselő-jelöltje, Molnár Zoltán, Megyercs község polgármestere és Egyed Mária, a keszegfalvai Lőrincz Gyula Alapiskola és Óvoda igazgatónője, aki gratulált a megyercsieknek a konyha felújításához, és elmondta, mindig örömmel segítenek másik intézménynek, ahogyan ez a felújítási munkálatok alatt is történt, illetve korábban, amikor Megyercs segítette ki hasonló okból Keszegfalvát. A megyercsi óvoda szakácsnőjének egy vándorfakanalat hozott, kívánva sok sikert és finom falatot az intézmény konyháján.
„Tavaly felújítottuk a magyar termekhez tartozó szociális helyiségeket, idén pedig az óvoda konyháját, ezenkívül új járófelületet kapott a folyosó és a raktárak, az ügyelői irodát is megújítottuk és a hozzá tartozó szociális helyiséget. Elérkezett az az idő, amikor már nem akartunk hibákat javítgatni, hanem a legjobbat kívánva községünk gyermekeinek, vadonatúj berendezéssel felületekkel láttuk el a konyhát. A munka nem ért véget: hamarosan az óvoda udvarát is megújítjuk”
– tájékoztatta a közönséget átadó beszédében Molnár Zoltán, Megyercs község polgármestere, megköszönvén az eddigi igazgatónő, Vörös Csilla munkáját, aki a vezetői szerepkört Bajcsi Klaudiának adta át, valamint Berecz Aničkának, aki a szlovák csoport tanító nénije volt.
„A legszebb az a gyermeki boldog mosoly, aminek az oka az elégedett jóllakottság, mert az óvoda konyhája épp a gyermekek kedvencét készítette”
– csalt mosolyt az egybegyűltek arcára szavaival Zuzana Matejičková, hozzátéve, hogy a kormányzat és Megyercs község között mindig is jó volt a kapcsolat. Megígérte, amennyiben módjában áll, a jövőben is segíteni fogja Megyercset a fejlődés útján.
Próbáltam visszaemlékezni, nekem vajon mi volt a kedvenc ovis menüm, de a málnaszörpön túl nem igazán jutottam gondolatban. Azonban beszélgettem egy hatéves kislánnyal, aki júniusban ballagott el az oviból, ma már sulisként beszélhet magáról. Azt mondta, attól, hogy évről évre idősebb lesz, csak a kora változik, a kedvencei nem: nála a krumplis tészta a király. A megújult megyercsi ovikonyhában ez a pompás étel biztosan készül majd.
fotó: Kalmár Csaba
