2025. 07. 11. péntek - Nóra, Milota
Keresés
FRISS

Egyre több szemetelő bukik le

A közelmúltban a városi rendőrség munkatársai nagyon sok illegális szemetelőt fogtak el, köszönhetően azoknak a „fényképcsapdáknak” is, amelyeket a város több pontján kihelyezett az önkormányzat.

Köszönhetően a városszerte kihelyezett több, rejtett a „fényképcsapdáknak”, az elmúlt időszakban számos illegális szemetelőt füleltek le a városi rendőrök.

Korábban ezek kihelyezéséről nyilatkozata azt Hájos Zoltán polgármester, hogy

„látva, hogy a környező települések drasztikus szemétdíjat vezettek-vezetnek be, illetve jelentősen megemelik az eddigi szemétdíjakat, számolunk azzal, hogy több falusi Dunaszerdahely területén próbál majd megszabadulni a szeméttől. Ezért is több helyszínen, köztük kevésbé látható helyeken, hasonlóan, mint a vadászok, »fényképcsapdákat« helyezünk el, hogy az illetéktelen szemetelőket lefotózzuk, azonosítsuk, utána pedig felelősségre vonjuk és meg is büntessük.”

Hájos Zoltán akkor kiemlete azt is, hogy

„a városi hivatal tehát készül erre is – hangsúlyozom, a cél nem az, hogy büntessünk, hanem hogy megelőzzünk, hogy ne nekünk, dunaszerdahelyi adófizetőknek kelljen mások szemetével foglalkozni.”

Sajnos azonban azt tapasztalni, hogy a lakosok a szemetelők „lefülelésében” és azonosításában nem akarnak segíteni, több esetben nem mondják meg, még ha tudják is, ki volt az elkövető.

Ennek „köszönhetően” azonban az illegális szemétlerakatokat a dunaszerdahelyi lakosoknak kell megfizetniük, hiszen a többletszemetet, annak elszállíttatását a város fizeti a közösből. Ezt csak fokozza, hogy így kevesebb a szelektált hulladék is, ami ismét növeli a költségeket, s így gyakorlatilag minden dunaszerdahelyinek a zsebéből, pénztárcájából megy erre is a pénz.

Ezért az önkormányzat, valamint a városi rendőrség is arra kéri a lakosságot, segítsenek lefülelni az illegális szemetelőket, hogy elejét vegyük a városban megjelenő nem kívánt szemétlerakatoknak. 

dunaszerdahelyi.sk

fotó: Pixabay

hirdetes
hirdetes
hirdetes
hirdetes