„Figyeljék csak meg, mekkora energiát fordít az állam arra, hogy demokráciának csupán a látszatát fenntartsa. Erőből és izomból cselekednek, ahogyan tették ezt Eszterházy János és Duray Miklós esetében is. És ne legyenek illúzióink: mindenkire, hangsúlyozom, mindenkire vadásznak és vadászni fognak, aki azt meri mondani, hogy valami nem jó!” – zengtek Somogyi Alfréd baljóslatú szavai a csütörtöki megemlékezésen, melyen felidézték az 1994-es Komáromi Nagygyűlést.
A Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Szövetség a Közös Célokért közös szervezésében koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak csütörtökön a komáromi Eötvös utca elején két éve felavatott Duray Miklós emléktáblánál. Az eseményt a Selye János Gimnázium diákja, Nátek Eszter nyitotta, majd Mihacs Szilvia köszöntője után Őry Péter lépett a pulpitushoz.
„Ne félj, csak higgy! Ez a jelmondat olvasható a mögöttem lévő emléktáblán, és mi hűek maradunk Duray Miklós intelmeihez. Nem félünk akkor sem, amikor a kollektív bűnösség rendszeréből – mely valójában a szemétdombra való – törvényi erőre emelt büntetés fenyegetése lett. Nem félünk akkor sem, amikor a polgári engedetlenség petícióját írjuk alá. Nem félünk a mind újabb, ellenünk irányuló nyelvtörvény-javaslatok ellen fellépni, és nem hagyjuk, hogy félelem uralkodjon el rajtunk, mikor az ország déli részein magukra hagyják a szőlészeket, vagy amikor a fővárosban megkéselnek egy magyar ajkú polgárt. És nem félünk fellépni oktatási intézményeinkért sem, amikor az elsorvasztás veszélye fenyegeti azokat”
– hangsúlyozta Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, aki kemény szavakkal hívta fel a szlovákiai magyarság figyelmét arra a tényre, hogy megfelelő parlamenti képviselet nélkül a BTK tavaly év végi törvénymódosítása, mely kimondja, hogy börtönnel büntethető bárki, aki tagadni vagy megkérdőjelezni merészeli a Beneš-dekrétumok létjogosultságát, csak a kezdet.
„Megvannak a terveink, a megoldási javaslataink, a megfelelő politikai hátterünk. De ahhoz, hogy az idei választások során parlamentbe juttassuk a Magyar Szövetséget, mindannyiunknak fel kell emelnünk a hangunkat. Ám ahogy a mondás is tartja: Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Kussoló közösségnek pedig senki nem képviseli az érdekeit!”
Beszéde után Nagy Ferenc versmondó Wass Albert: A láthatatlan lobogó című versét szavalta, majd Somogyi Alfréd, a SzaKC elnöke szólt az egybegyűltekhez.
„Wass Alberttől származik ez az idézet: »A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.« Ha ebből indulunk ki, azt kell mondjam, bennünket, magyarokat, itt, a szülőföldünkön nem szeretnek! Mert ha szeretnének, egy bő három évtizedes önrendelkezés állna a hátunk mögött: még elképzelni sem tudjuk azt a közösséget, melynek ez megadatott, és megfelelően él, élt e lehetőséggel. Helyette fenyegető intés van az irányunkba: hallgassunk!”
Somogyi elmondta, a jogi szövegek csűrés-csavarása csupán terelés, hiszen a BTK Beneš-dekrétumokat is érintő törvénymódosítása egyszerűen azt mondja ki, hogy a németek és magyarok kollektív bűnössége továbbra is aktív. Hogy a ház, a föld kell az államnak, ám annak tulajdonosa, ha magyar, már felesleges és terhet jelent.

Nátek Eszter éneke után a megjelent politikai és társadalmi szervezetek megkoszorúzták Duray Miklós emléktábláját.
fotó: Kalmár Csaba
