„Nincs közöm egyik párthoz se, magamon kívül senki megmondóembere nem vagyok. De mindig kritizálni fogok, amíg erre az egyes oldalak okot adnak. Nem félek én senkitől sem – na jó, anyámtól azért mégis. A politika olyan, mint az autók meg manapság már a járványok: mindenki ért hozzá, mindenkinek van róla véleménye. A többség leírja, aztán összevesznek rajta, megy az egymásra mutogatás. Én meg azt mondom: nem kell a nyálat a számba köpni, van sajátom!”
Bödők Gergely, a Kikitő – Polgári szalon házigazdája állítása szerint az elmúlt évek egyik legmegosztóbb vendégét ültette asztalhoz a Selye János Gimnázium aulájának színpadán. Amikor ugyanis meghirdette az eseményt, záporoztak az üzenetek, melyek kérdőre vonták, mi szükség van Vályira a Kikötőben? A kifejezetten hosszúra nyúlt (az eddigiekhez képest) beszélgetés során aztán kiderült, hogy az ötlet valóban remek volt, a kivitelezés pedig parádés. Mert hogyan ismeri a legszélesebb közvélemény ma Vályi Istvánt? „Autós guru, aki újabban politizál a közösségi médiában, tolja a Tisza szekerét.” Nos, Komáromban kiderült, hogy ennél sokkal több és sokkal kevesebb is egyben!
„Épp egy visegrádi forgatásról érkeztem ide: kínai autókat teszteltünk, miközben – a technikai részletek mellett – hangsúlyosan igyekeztünk bemutatni, miért olyan nagyon fontos, hogy az emberek ne veszítsék el a józan paraszti eszüket, és hallgassanak is rá! A reklámok irgalmatlan módon képesek befolyásolni bennünket: mindent elhiszünk, ami egynél többször jelenik meg egy óriásplakáton. Elhisszük, hogy a lízing jó, hogy a kínainál nincs jobb, meg hogy egy sampontól 40%-kal dúsabb lesz a hajunk. Hogyan mérik ezt, megszámolják? Mondjuk te éppen nem lennél jó ebben reklámarcnak”
– kezdte igencsak lendületesen bemutatkozóját Vályi István, utolsó mondatával utalva Bödők Gergely nem éppen hajsamponokhoz beállított frizurájára. Majd – kezében a mikrofonnal – forogni kezdett a székben: tátott szájjal csodálkozott rá a gimi aulájának szinte minden pontjára. „Ez gyönyörű!” – nyugtázta többször is az egyébként a Gömörből származó, mára médiasztárrá érett tornaljai megmondóember.
„Mindig is a Gömör volt és lesz számomra az igazi otthon. Ismerem minden dombját, minden kanyarját. Fiamnak is mutogattam: elvittem a régi máglyához, megmutattam Czinka Panna egykori helyét. A legrégibb magyarországi vármegyéhez tartozott, büszke vagyok a származásomra, és erre a gömöri-palócos kiejtésemre is. Akinek ez nem tetszik, aki elvárná, hogy változtassak rajta, azzal én nem akarok beszélgetni.”
Gergely az autós pályára terelte a szót: kíváncsi volt, mi ugrasztotta a kamasz Pistát épp ebbe az irányba. Vályi nosztalgiázott: felidézte sokunk gyermekkorát, elmondva, túl sok választása nem akadt. Ott volt a „Kloboučku hop” nevű társasjáték, a szélpuska, a labda meg a Matchbox autói. Őt leginkább ez utóbbi fogta meg, illetve minden, amit saját kezűleg készíthetett el. Ezen tulajdonsága felnőttkorában is megmaradt: nevetve büszkélkedik a saját maga által ácsolt teraszról, ahová felállította a jakuzziját, melyben elmerülve magasról fütyül az egész világra!
„20-25 éve mennyivel többet beszélgettünk, mennyivel több volt a légy szíves, a köszönöm és a bocsánat! 2379 – ez volt a mi telefonszámunk: apám orvos volt, kiutaltak számára egy vezetékes telefont. Az országból bárhonnan tárcsázták ezt a négy számot ebben a sorrendben, az nálunk csörgött: micsoda izgalom! A szomszédba jártunk át színes tévét nézni, az emeletre meg, a Kenyeres Lacihoz számítógépezni: nyolc lábszagú gyerek, kikerekedett szemekkel bámulta a monitort, és türelmesen vártuk, míg a játékban ránk kerül a sor. Hol rontottuk el? Hova süllyedtünk? Miért kell olyan kommenteket kapnia bárkinek, melyben csupa nagybetűvel hangsúlyozza a vadidegen, hogy GYŰLÖL és KI FOG NYÍRNI?! Higgyétek el, sokkal fontosabb, hogy megigyunk együtt egy jó pofa sört, meg hogy együtt tekerjük nyáron a vízibiciklit, mint hogy mit találgat egymásról és hogyan uszít Orbán Viktor meg Magyar Péter!"
„S tudom már mit jelent, ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélekző csodákon.”
A gyermekeit élete csodájának és a legfontosabbaknak tartó Vályi István szavalt a Kikötői esten nemcsak Radnótitól, hanem Pilinszkytől is, ízlelgetve szavaikat, szavaik mögött rejtőző varázslatos üzeneteiket. Beszélt a politikusok luxijairól, a magamutogatásról, a prosztóságról. Szóba kerültek a benzinesek, a dízelek meg az elektromosok, meg a minőség, aminek már csak a látszatára törekszenek a gyártók, és ezt árulják plüss köntösben. A közönség pedig kacagott és tapsolt. És első-, másod- és talán harmadsorban is meglepődött, mert az elképzelt megosztó, a néha akár vulgáris megmondóember helyett egy őszinte, nyílt és igazán szerethető fickót kapott újévi ajándékként.
fotó: Kalmár Csaba
