

V4 csúcstalálkozó Pozsonyban
A szlovák kormány hivatalának hírei szerint június 24-én lesz a következő V4 csúcstalálkozó, melynek ezúttal Szlovákia ad otthont. A Pozsonyi helyszínen részt vesz Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor illetve Csehország és


Zuzana Čaputová államfő nem indul újra a 2024-es elnökválasztáson
Az elnökasszony a döntését – melyet sok állampolgár elképzelni sem tudott – miszerint nem indul a legközelebbi elnökválasztáson, június 20-án jelentette be Pozsonyban, az Elnöki Palotában. Az elnökasszony kifejtette, hogy



Nem kapta meg a bizalmat az Ódor-kormány
Harmincnégy igen, negyvenhárom nem és ötvennégy tartózkodás eredményeképpen a jelenleg Szlovákiát irányító Ódor Lajos és szakértői kormánya nem kapta meg a bizalmat. Ennek az lesz a következménye, hogy az államfő,



Ma dől el, folytatja-e az Ódor-kormány
Napok óta folyik az adok-kapok, a parlamenti csiki-csuki, az országgyűlésben helyet foglaló pártok egymást túllicitálva, túlharsogva igyekeznek hallatni a hangjukat, és prognosztizálni a bizalmi szavazáson való pártállásukat. Mint ismeretes, Ódor


Villámárvizek, hol a gumicsizma, főnök, csónak érdekel?
Az elmúlt hetek időjárása igencsak próbára tette már az idegeinket és a rátermettségünket is. Félő, hogy a tavaly nyáron az ég felé küldött, esőt kívánó imák most értek célba, emiatt


Egyre több a migráns a hazai utakon
Szinte nem telik el nap, hogy a rendőrség ne cikázva szirénázva az autósok között, mikor bejelentést kapnak, hogy újabb csoport migráns tanyázik az utak szélén, kerítéseknek dőlve. Komárom határváros, így


Gyógyítás a Felvidéken – „Múlt, jelen és jövendő”
A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság – a XV. Arányi Lajos Napok keretében – a Selye János Egyetem társszervezésével szombaton Komáromban rendezi meg hagyományos tudományos konferenciáját Gyógyítás a Felvidéken – „Múlt,


A vietnami is nemzeti kisebbség lett Szlovákiában
A Szlovákiában élő vietnami közösség immár az ország tizennegyedik, hivatalosan is elismert nemzeti kisebbségévé lett – minderről az Ódor Lajos vezette hivatalnokkormány döntött a Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai és Szociális Antropológiai Intézete


Az emlékezés jegyében
„Ti, akik a csillagok útján jártok, szerető szívvel emlékezünk rátok. Életünkből felidéztek, sok emléket, meseszépet. Amikor mi gyertyát gyújtunk, gondolatban velünk vagytok. A gyertya lángja égig emel, körbefon, és fénnyel ölel.“


Vasárnapi piros furgonos baleset
Keressük azokat, akik látták. A szenci közlekedési rendőrség kéri azokat, akik vasárnap 12:26-kor, a szenci Vasút utcában jártak és látták, amint egy autó egy fának ütközött, hogy jelentkezzenek. Az első


A hétvége után a rendőrök 525 szabálysértőt állítottak meg
A hétvégi májusi közlekedési rendezvényen a Nagyszombati régió rendőrei is részt vettek. A célja az volt, hogy csökkentse a balesetek számát, amelyekben emberek sérülnek meg, vagy akár életüket is veszítik.


Ön is tudja, hogy….
Ha betegség esetén felkeresi orvosát, aki betegszabadságra küldi Önt, akkor az erről szóló igazolást elektronikusan kell kiállítania. Június elsejétől lépett hatályba ez a jogszabály, s amennyiben a doktor megszegi a törvényt, akár 3300 eurós


A pőstyéniek nem tudták megállni a csodálkozást, a nap közepén a sofőr majdnem 3,5 ‰-et fújt
A pőstyéni közlekedési rendőrök függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat egy negyvennyolc éves sofőr ellen, aki ittasan okozott közlekedési balesetet. A rendőröket hétfőn délután hívták


A rendőrök egy autó fának ütőzésével foglakoznak
Az egyik sofőr megfújta a szondát, a másik rejtélyes módon eltünt. A szenicai és a dunaszerdahelyi közlekedési rendőrök vizsgálják két vasárnapi baleset körülményeit, amelyekben három személy sérült meg. Az „új”


Parázs viták, vádaskodások
A vasárnapi politikai vitaműsorokban egyebek mellett a parlamenten kívüli pártok összefogásának folyamatairól, a szakértői kormánnyal szembeni elvárásokról, illetve az Eduard Heger vezette Demokrati(Demokraták) párt kudarccal végződött egyesítő szándékáról beszélgettek a meghívott politikusok. A TA3 televízió