

Wagner-lázadás – Kormányzó: a Wagner erői kivonultak Rosztovból
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2023. június 25., vasárnap (MTI) – Elhagyta Rosztov-na-Donu várost a Wagner katonai magánvállalat harcosainak és hadfelszerelésének konvoja vasárnapra virradóra – közölte Vaszilij Golubev, Rosztov


Az amerikai püspökök a „nővérek” ellen szólaltak fel
Az Egyesült Államok püspökeinek kara elítélte az LA Dodgers baseball csapat vezetőinek azon döntését, miszerint június 16-án, Jézus Szent Szívének ünnepén, hivatalosan meghívta az „Állandó Kényeztetés Nővéreinek” képviselőit stadionjába. A


Prigozsin visszaküldte a Moszkva felé tartó katonáit
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője bejelentette szombat este, hogy visszahívta Moszkva felé vonuló katonáit, annak érdekében, hogy elkerüljék a vérontást. Prigozsin a Telegramon közzétett hangüzenetében azt közölte: elrendelte, hogy emberei,


Obama elnök a kettős mérce ellen
Az USA volt elnöke, Barack Obama, kritikával illette a sajtót, a napokban elsüllyedt búvárhajó és a Görögország partjainál korábban elsüllyedt migránsokat szállító járművel kapcsolatos híradásaiért. A CNN-nek adott interjúban azt


Egyre komorabb felhők Oroszország és Európa egén
Lázadással vádolta a Wagner magánhadsereg tulajdonosát Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök rendkívüli televíziós beszédét tartott azután, hogy Jevgenyij Prigozsin csapatai élén bevonult a Don melletti Rosztov kormányzati negyedébe és megszállta


Elbukott egy óriás – tragédia a Titanic roncsánál
A Föld számos pontján vannak rejtett, furcsa látványosságok – mint amilyen bizarr módon a Titanic roncsa is. Nehezen hozzáférhető, de van, akinek lehetősége van rá. Szakemberek, tengerészek, búvárok – vagy


Nemzeti összetartozás napja – Az Egyesült Államokban
Washington, 2023. június 4., vasárnap (MTI) – Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak – mondta az


Bukarestből Székelyföldre utazott a magánlátogatáson Romániában tartózkodó brit uralkodó
Bukaresti „félhivatalos” programja után péntek este megérkezett székelyföldi birtokára, Zalánpatakra III. Károly brit uralkodó – közölte az erdélyi Krónika hírportál szombaton. A Krónika felidézte: a Romániába 25 éve rendszeresen visszatérő


A lengyel elnök módosító javaslatokat nyújt be az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló lengyel törvényhez
Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2023. június 2., péntek (MTI) – A lengyel elnök módosító javaslatokat nyújt be ahhoz az új lengyel törvényhez, amely értelmében vizsgálóbizottságot hoznak létre az


Ukrajnai háború – Ukrán belövések értek több belgorodi települést, halottak
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2023. június 2., péntek (MTI) – Civilek vesztették életüket az oroszországi Belgorod megyében, miután Ukrajna irányából belövések értek több települést – közölte Vjacseszlav Gladkov,


Romániában a kormány újabb ígérete ellenére folytatódik a pedagógusok sztrájkja
Romániában jövő héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot – jelentette be


Oroszország szerint eszkaláció Kijev F-16-osokkal való ellátása
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának. „Természetesen ez elfogadhatatlan eszkaláció. Úgy gondolom ennek ellenére,


Török választások – Megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnökválasztás második fordulójában
Ankara, 2023. május 28., vasárnap (MTI) – Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnökválasztás második fordulójában, amelyben Recep Tayyip


Ukrajnai háború – Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar, de ennek feltételei vannak
London, 2023. május 28., vasárnap (MTI) – Oroszország londoni nagykövete szerint Moszkva békét szeretne Ukrajnában, de ennek több feltétele van. Andrej Kelin a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai


Romániában a kormány újabb ígérete ellenére jövő héten is folytatódik a pedagógusok sztrájkja
Kolozsvár/Bukarest, 2023. május 28., vasárnap (MTI) – Romániában jövő héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják